Répássy: Így él a "luxusbaloldal vezére"

InfoRádió / MTI
2006. február 28. 19:41
Gyurcsány Ferenc kormányfő és felesége, Dobrev Klára közzétette vagyonnyilatkozatának legfontosabb adatait az interneten. Répássy Róbert fideszes képviselő szerint a kormányfő többet költ luxususzodájának a fűtésére, mint amennyi egy társasház összes lakásának egész évi fűtésdíja.

A kormányfői honlapon az olvasható, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki fizetését, bruttó 18,4 millió forintot tavaly teljes egészében karitatív célokra adományozta.

Gyurcsány Ferenc a fizetéséből eddig 28 alapítványt, egyesületet és civil szervezetet támogatott.

A miniszterelnök továbbra is egy 50 négyzetméter alapterületű, pápai ingatlan tulajdonosa, amelyben édesanyja lakik. A családjának otthont adó, 400 négyzetméteres budapesti ingatlan tulajdonosa Dobrev Klára.

A család tulajdonában van egy 2004 szeptemberében vásárolt Opel Zafira gépkocsi. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára két közös hozzáférésű bankszámlát vezet, 2005 végén az egyiken 2,15 millió forint, a másikon 360.624 forint volt.

Tavaly sem történt változás a cégeknél: Gyurcsány Ferencnek három magánvállalkozásban van részesedése. Az Altus Befektetési Rt.-nek kizárólagos tulajdonosa; az Aldo Kft.-ben 4,4 százalékos üzletrésze van; az Ark Rt. részvényeinek pedig 8,3 százaléka az övé.

Gyurcsány Ferenc a magánvállalkozásaitól bruttó 87,67 millió forint osztalékot kapott tavaly, amely után befizette a 20 százalékos osztalékadót, több mint 17,5 millió forintot. Dobrev Klárának továbbra sincs saját vállalkozása, rendszeres jövedelmet az ELTE oktatójaként kap.

Gyurcsány Ferenc 2004-ben 85.922.500 forint osztalékot kapott a cégeitől, gyermek- ifjúsági és sportminiszterként, miniszterelnökként pedig 14.599.957 forint jövedelme volt. 2005-ben 87.669.038 forint osztalékot és 18.429.732 forint miniszterelnöki fizetést kapott.

Dobrev Klára 2004-ben 6.676.313 forintot, 2005-ben pedig 3.090.950 forintot keresett.

Dobrev Klára lemondott a Nemzeti Fejlesztési Hivatal alelnöki posztjáról, miután férjét miniszterelnök-jelölté választotta az MSZP kongresszusa. Azóta kizárólag az ELTE-n tartott előadásai után kap rendszeres jövedelmet.