Madárinfluenza: védőzóna Horány körül

InfoRádió / MTI
2006. február 28. 13:54
A horányi révnél talált bütykös hattyúról kedd reggelre kiderült, hogy a madárinfluenza vírusától pusztult el - közölte a kormányszóvivő. A megfigyelési zónák érintik többek között Dunakeszit és Szentendrét is.

Batiz András az InfoRádióban elmondta: bár az Európai Unió hivatalos, waybridge-i laboratóriuma egyelőre nem erősítette meg (ez egy-két héten belül várható), a magyar hatóságok úgy cselekednek, mintha biztos lenne a H5N1-es vírus jelenléte.

A kormányszóvivő közölte: a madárinfluenza miatt három kilométeres védőzónát állítanak fel, amely érinti Dunakeszi, Alsó-Göd, Szigetmonostor, Horány és Pócsmegyer településeket.

A 10 kilométeres megfigyelési zónába Sződ, Sződliget, Felső-Göd, Fót, Leányfalu, Szentendre, Pomáz, Budakalász és Üröm tartozik.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Leányfalun, Szigetmonostoron, Gödön és Sződligeten kedd délutántól állategészségügyi zárlatot rendeltek el, a háziszárnyasokat pedig zárt helyen kell tartani.

A kormányszóvívő hangsúlyozta, hogy az érintett területeken regisztrálják a háziszárnyasokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Batiz András kormányszóvivõ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást