Magyar Bálint kapja az "Eddie a Sas-díjat"

InfoRádió / MTI
2006. február 27. 17:14
"Eddie, a Sas" díjat adományozza Magyar Bálint oktatási miniszternek a Fidelitas. A Fidesz ifjúsági szervezete idén alapította a díjat, amelyet "a magyar alkotmányossággal legnagyobb küzdelmet folytató közszereplőnek ítélnek oda".

Koszorús László, a Fidelitas elnöke közölte: a díjat az a közszereplő kapja, aki a legtöbb olyan törvénymódosítást nyújtotta be a parlamentnek, amelyet az Alkotmánybíróság azonnal visszautasított.

Az oktatási miniszter "éveken át reménytelen küzdelmet folytatott a Magyar Köztársaság alkotmányával" - tette hozzá.

A Fidelitas vezetője emlékeztetett arra, hogy 2004 decemberében az Alkotmánybíróság megsemmisítette a többciklusú felsőoktatási képzési szerkezet kialakításáról szóló kormányrendeletet, 2005 októberében pedig az új felsőoktatási törvény egyes rendelkezései jutottak erre a sorsra.

Az Alkotmánybíróság elmarasztalta a 2004. évi költségvetési salátatörvényt is, amely az oktatás területét is érintette.