Fidesz: az MSZP megfutamodott

Infostart
2006. február 27. 16:50
A Gyurcsány-kormány megfutamodott az elől, hogy nyilvános vitában adjon számot az elmúlt négy évről - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz képviselője az InfoRádióban. Az MSZP közölte: addig nem látja értelmét az egyeztetésnek, amíg a Fidesz nem mutatja be programját.

Deutsch Tamás úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc és miniszterei az utóbbi hetekben folyamatosan azt hangoztatták, hogy készen állnak a nyilvános vitákra, de szerinte a kormány és az MSZP belátta, nem tudják megvédeni az elmúlt négy évet.

Az ellenzéki politikus azután mondta ezt, hogy a kormányfő személyes megbízottja nem ment el a Fidesz által kért egyeztetésre.

A képviselő szerint a Fidesz programja megjelenik a sajtóban, és a párt által benyújtott törvénytervezetekben, így a szocialisták is tudhatják, mit és milyen módon akar a Fidesz megvalósítani.

MSZP: a javaslat nem program

Nyakó István, a szocialista párt szóvivője az InfoRádióban azt mondta: csak nyilvános programokról lehet nyilvános vitát folytatni, a Fidesz programjáról azonban egyelőre csak beszélnek, de azt még senki nem látta.

A politikus szerint a fideszes törvényjavaslatok nem tekinthetők a párt programjának.

A szóvivő hangsúlyozta: az MSZP miniszterelnök-jelöltje készen áll az április 5-ei nyilvános vitára.

A múlt héten Gyurcsány Ferenc egy pápai rendezvényen még azt mondta: ragaszkodik ahhoz, hogy a találkozó április 7-e előtt, legkésőbb április 5-én legyen, mert fontosnak tartja, hogy a közvéleménynek, valamint a szakértőknek legyen idejük az elhangzottak értékelésére.

A televíziós vitasorozatot a Fidesz kezdeményezte. Az ellenzéki párt szakemberei 7 témakörben ütköztetnék álláspontjukat a kormány tagjaival, ezután rendeznék meg a miniszterelnök-jelöltek vitáját.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Deutsch Tamás a vitáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Nyakó István reagálása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást