Nagyobb lesz az idei vita kockázata

InfoRádió / MTI
2006. február 26. 16:32
A miniszterelnök-jelöltek vitáját szervező Méltányosság Politikaelemző Kör szerint olyan új keretet találtak ki az idei alkalomra, amely a korábbiaknál sokkal nagyobb kihívást jelent a résztvevőknek. Szakértőket hívnak, hogy nagyobb legyen a kockázat.

"A nyilvánosságot azzal szolgáljuk, ha a vitában résztvevők tárgyi tévedésének azonnali kockázata nagyobbá, elméleti fejtegetéseik idealisztikus volta pedig megkérdőjelezhetővé válik." - írja közleményében a szervezet két társelnöke.

Csizmadia Ervin és Zsolt Péter négy témakör kijelölését javasolja, amelyekhez a politikusokkal közösen keresnének szakértőket.

A 90 perces vitára készülők számára a Kör egy nyílt fórumot hoz létre a honlapján, ahová a beérkezett kérdések közül a szakértők felhasználhatják a nekik tetszőket. Egy témára 20 percet szánnak.

A Fidesz pénteken még azt jelentette be, hogy a két politikusnak a második választási forduló előtt kell vitatkoznia. Ezt kormányfő visszautasította.

"Gyurcsány Ferenc a kormányszóvivőn keresztül igent mondott arra, hogy a kormánya tagjai és a Fidesz politikusai az előttünk álló hetekben nyilvános vitát folytassanak a polgárokat leginkább érdeklő kérdésekben. A miniszterelnök ugyanakkor a szóvivőjén keresztül nemet mondott Orbán Viktor kihívására, nemet mondott arra, hogy a választások második fordulója előtt folytassanak vitát" - értékelte a történteket a Fidesz.

{{keretes_cim}}

A Fidesz javasolta azt is, hogy kezdődjön el a "Magyarország 2006" vitasorozat. Ennek keretében szerdán Áder János vitára várja Kóka János gazdasági minisztert, hogy az energiaárak, a megélhetés kérdéseiben ütköztessék véleményüket, nézeteiket. Kóka János azonban elfoglaltsága miatt szerdán nem vitázik a nagyobbik ellenzéki párt frakcióvezetőjével. Kóka János azt is közölte: aznap Vlagyimir Putyin elnökkel tárgyal, de egy másik időpontban kész ütköztetni az álláspontokat Áder Jánossal.

A Fidesz ezután a kampánycsend előtti utolsó napot, április 7-ét nevezte meg a vita időpontjául.

A miniszterelnök ezt a javaslatot is visszautasította, mondván: nem lehet a kampánycsend előtti utolsó pillanatban vitatkozni, mert időt kell hagyni az embereknek arra, hogy végiggondolják a felek által elmondottakat.

Minden parlamenti párt elnökének "azt üzenem innen Pápáról, hogy én a következő negyven napban rendelkezésre állok, de csak úgy, hogy ha a szavainkat utoljára az egész ország ellenőrizheti" - hangsúlyozta a kormányfő a város sétálóutcájában tartott gyűlésen.