Ismét buktatna az MDF

InfoRádió / MTI
2006. február 26. 11:57
Az MDF szerint lehetővé kell tenni, hogy a pedagógusok osztályozhassanak, értékelhessenek és nevelhessenek. Ennek érdekében a közoktatási törvényt a párt úgy módosítaná, hogy újra lehetővé váljon a buktatás és az értékelés az alsó tagozaton - fejtette ki az InfoRádiónak az MDF alelnöke. Almássy Kornél a párt oktatási programját ismertette.

A politikus elmondta: az évfolyamismétlés újbóli bevezetésének célja az, hogy felső tagozatra csak megfelelő írási és olvasási képességgel kerülhessenek a gyerekek. A döntést a jelenlegi rendszer a szülőre bízza, holott ez a pedagógus feladata - véli Almássy Kornél.

Fontosnak nevezte, hogy 14 éves korig a diákok minden nap kötelezően vegyenek részt testnevelési órán.

Az alapfokú művészeti oktatás finanszírozása csökkent, ezért ezen képzési forma normatív támogatását legalább a 2004-es szintre kell növelni, és el kell törölni a 2005-ben bevezetett tandíjat - véli az MDF.

A párt szerint vissza kell adni a szakképzés becsületét. Ehhez felül kell vizsgálni az országos képzési jegyzéket, a szakok indításánál figyelembe kell venni a települési és intézményi igényeket, a térségi integrált szakképző központok helyett pedig a normatíva emelésével közvetlenül kell támogatni az iskolákat - közölte a politikus.

Almássy Kornél elmondta: az MDF az emelt szintű érettségit a központi felvételivel váltaná fel, amelynek rendszerét a felsőoktatási intézmények bevonásával dolgoznák ki.

Hangsúlyozta, hogy mind az alapképzésben, mind a mesterképzésben összhangba kell hozni a hallgatók létszámát a társadalmi és munkaerőpiaci lehetőségekkel. Álláspontjuk szerint a jogászképzés helyett a műszaki, agrár- és gazdasági felsőoktatás támogatására kell előnyben részesíteni.

Az MDF 2006 szeptembertől 30 százalékos, majd a következő években inflációkövető felsőoktatási ösztöndíjemelést szorgalmaz, valamint 50 százalékkal emelné a külföldi ösztöndíjak számát és összegét. Elképzeléseik között szerepel, hogy a hallgatók kedvezményes részletfizetési konstrukcióval vásárolhassanak laptopot, valamint hogy a doktori képzés időtartama munkaviszonynak minősüljön és 50 százalékkal növekedjen az ösztöndíjas doktorandusz keretlétszám.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást