Gyurcsány szerint már látható, miben lesz a legjobb Magyarország

InfoRádió / MTI
2006. február 25. 16:45
Magyarországra 2007-től évente 700-900 milliárd forint érkezik majd az Európai Uniótól - mondta a kormányfő ajkai nagygyűlésén.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: ezt a pénzt nem pusztán elkölteni, hanem befektetni kell.

"Amikor én új Magyarországról beszélek, annak egyik része éppen az, hogy már lehet látni azokat a csírákat, amelyekben Magyarország jobb tud lenni, mint bárki más" - mondta a politikus.

A kormányfő szorgalmazta, hogy Magyarország legyen a legjobb Európában bizonyos ipari tevékenységekben, például a gépgyártásban, a gyógyszeriparban, továbbá a logisztikai és a pénzügyi szolgáltatásokban, valamint a turizmusban.

Tegyük fel ezekre a jövőnket - mondta. Hozzátette: értékén kell kezelni a matematika, fizika, kémia, informatika és a nyelvek oktatását, és vissza kell adni a műszaki szakképzés presztízsét.

"Én vagyok az első olyan miniszterelnök, akinek azzal kell szembenéznie, hogy programot kell adni, mit csinálunk ezzel a pénzzel" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök közölte: olyan országot lát maga előtt, ahol nincs félnivaló a jövőtől, a versenytől, mert "mi magyarok ebben-abban jobbak vagyunk". Rámutatott: az erős ország ebből a befektetésből épül fel.

"Azt szeretném, ha Magyarország megértené, eljutott ahhoz a határhoz, amikor már nem a múltról kell beszélni, nem a tegnapról és a ma sérelmeiről, hanem el kell dönteni, hogy hova akarunk eljutni" - mondta a kormányfő.