MSZP: bűncselekményre buzdított Orbán

Infostart
2006. február 24. 17:17
Az Országos Választási Bizottsághoz fordul az MSZP, mert a párt szerint Orbán Viktor - napokban írt levelében - bűncselekmény elkövetésére buzdította a határon túli magyarokat - mondta el az InfoRádiónak Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A Fidesz szerint csak tájékoztattak.

A szocialista politikus közölte: olyanok is megkapták Orbán Viktor személyre szóló üzenetét, akiknek nincs joguk részt venni a választásokon.

Ha ezt mégis megtennék, akkor bűncselekményt követnének el - mondta Varju László.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint az sem világos, honnan szerezte a Fidesz a címlistát, mert a címzettek egy része nem kérte a pártelnök levelét.

A Fidesz szerint csak tájékoztattak

A Fidesz csak választási technikai tájékoztatót küldött azoknak a határon túli magyaroknak, akik maguk, vagy ismerőseik számára kérték azt - mondta el az InfoRádiónak az ellenzéki párt szóvivője.

Szijjártó Péter közölte, hogy az érintettek Fidesz-rendezvényen, e-mailben vagy telefonon kérték a tájékoztatást saját maguk és egyes esetekben ismerőseik számára.

Ezzel kapcsolatban egyébként nincs semmilyen adatbázis - tette hozzá a szóvivő.

Az Új Szó írt róla először

Több tucatnyi szlovákiai állampolgár kapott kézhez a napokban Orbán Viktor személyes üzenetét tartalmazó postai küldeményt Szlovákiában - írta a pozsonyi Új Szó.

A lap azt írta: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnökének személyes üzenetét tartalmazó levél röviden ismerteti, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok hogyan szavazhatnak a közelgő országgyűlési választáson.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Varju László a levelekrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szijjártó Péter reagálása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást