Mennyibe kerül az akadálymentesítés?

Infostart
2006. február 24. 07:50
Tiltakozik a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a hannoveri villamosok beszerzése ellen. Az egyesület abban sem ért egyet a BKV-val, hogy mit jelent az akadálymentesítés.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége irodavezetője az InfoRádióban azt mondta: a jogszabályok szerint 2010-ig akadálymentessé kell tenni a magyarországi tömegközlekedést. Épp ezért furcsállja, hogy a BKV a határidő előtt négy évvel akar olyan járműveket beszerezni, amelyet nem használhatnak a kerekesszékesek.

Az első hannoveri villamosokat 2001-ben vette a közlekedési vállalat. Szakály József szerint akkor azt ígérték, hogy hamarosan mindenki számára használhatóvá teszik a járműveket. Az elmúlt öt évben viszont semmi nem történt.

Mennyi a megtakarítás?

Szakály József úgy tudja, a BKV 700 millió forintot takarít meg azzal, hogy a Hannoverben már kiselejtezett járműveket hozza Budapestre, és nem újakat vesz. A járművek átalakítása viszont csak 10 millió forintot igényelne. Ha ezt nem spórolná meg a cég, akkor nem lenne problémájuk a beszerzéssel.

A BKV szóvivője nem tudta megmondani, hogy mennyibe kerül egy villamos akadálymentesítése, mert a cég ezt még nem mérte fel.

Akadálymentesítés vagy lehetővé tétel?

Schimmer Erzsébet szerint a hatályos jogszabályban nincs szó arról, hogy 2010-ig akadálymentesíteni kellene minden járművet. Csak azt mondja ki, hogy eddig lehetővé kell tenni a mozgáskorlátozottak közlekedését. A szóvivő úgy látja: akár több évtizedig is eltarthat, amíg az összes járművet lecserélik.

Hangsúlyozta: a fővárosban már most is közlekednek alacsonypadlós buszok, és a MEOSZ-szal együttműködve üzemeltetnek egy olyan taxi jellegű szolgáltatást, amely háztól házig szállítja a mozgáskorlátozottakat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A MEOSZ irodavezetõje, Szakály József
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A BKV szóvivõje, Schimmer Erzsébet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást