Kóka: kiragadott adatokkal kampányol a Fidesz

Infostart
2006. február 24. 13:32
A gazdasági és közlekedési miniszter szerint a Fidesz kampánycélra próbálja felhasználni a foglalkoztatás ügyét, és kiragadott statisztikai adatokkal kampányol. Kóka János az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának rendkívüli tanácskozásán beszélt erről.

Balsai István, a munkaügyi bizottság elnöke elmondta: mivel a szocialista képviselők távolmaradásával nincs meg a határozatképességhez szükséges létszám, a bizottság csak tanácskozásképes.

A Fidesz bizottsági tagjai elsősorban arra voltak kíváncsiak: mi az oka annak, hogy az elmúlt két hónapban drasztikusan nőtt a munkanélküliek száma. A nagyobbik ellenzéki párt képviselői az iránt is érdeklődtek, hogy miként emelkedett az elmúlt négy évben a munkanélküliségi ráta 5,6 százalékról 7,5 százalékra.

Kóka: regisztráljanak az inaktívak!

Kóka János közölte: a múlt év IV. negyedévi statisztikai adatai szerint 75 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint négy évvel ezelőtt.

"Ma a négy évvel korábbi időszakhoz képest 137 ezerrel többen vannak azok, akik már nem inaktívak, és keresnek munkát, és ezek fele már munkához is jutott" - hangsúlyozta Kóka János, aki kifejtette, hogy a kormány a regisztrálásra ösztönzi az inaktívakat, mert így könnyebben juthatnak munkához.

Csizmár: nőtt a munkahelyek száma

Csizmár Gábor munkaügyi miniszter egy később megtartott tájékoztatón közölte: a jelenlegi kormányzati időszakban 2005 decemberéig 406.500 új munkahely jött létre, miközben 330 ezer szűnt meg.

A foglalkoztatáspolitikai tárca vezetője a Központi Statisztikai Hivatal legújabb (2005. november - 2006. január közötti időszakra vonatkozó) adataira utalva kiemelte: a tapasztalat azt mutatja, hogy a januári vagy a februári regisztrált munkanélküliek száma szezonális okok miatt mindig több mint novemberben.

Az elmúlt 8 év adatait kigyűjtve januárban mindig több volt 30-60 ezerrel a regisztráltak száma mint novemberben - mondta Csizmár Gábor, aki hozzátette: így volt ez a Fidesz vezette kormányzat idején is, például 2001-ben, illetve 2002-ben csaknem 50 ezerrel, illetve több mint 50 ezerrel haladta meg a regisztrált munkanélküliek száma februárban az előző év novemberi adatot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csizmár Gábor a színlelt szerzõdések megszüntetésérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Összeállítás a munkaügyi miniszter tájékoztatójáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást