Menekülőre fogták a zsebtolvajok

Infostart
2006. február 23. 16:38
Budapest továbbra is az egyik legbiztonságosabb főváros Európában - mondja a budapesti rendőrfőkapitány. Tavaly ötödével csökkent a rablások és a zseblopások száma, míg a "zsebtolvajok egy része elköltözött".

A budapesti rendőrség első embere szokásos évi jelentését mondta el a Fővárosi Közgyűlés előtt. Szerinte egy francia kollégája a budapesti rendőrök 50 százalékos eredményességét hallva azt mondta: a rendőrök a spiccen vannak.

Mint Gergényi Péter mondta, tavaly a megelőző évhez képest 5 százalékkal csökkent az autólopások, 20 százalékkal a rablások, és 18 százalékkal a zseblopások száma.

Elköltöztek a zsebtolvajok

A zsebtolvajok egy része máshová költözött, egy része pedig a rendőrség vendégszeretetét élvezi - jelentette ki Gergényi Péter.

Hangsúlyozta: tavaly több mint 4800 bűnelkövetőt és körözött személyt gyűjtöttek be a rendőrök.

A kábítószerrel kapcsolatos felderítések kapcsán kijelentette: valószínűleg alaposan megcsapolták a terjesztőket, mert az árak stagnálnak, sőt mintha a kábítószeres bűnözés mintha csökkenést mutatna Budapesten.

A közgyűlés a beszámolót egyhangúlag elfogadta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást