Az orvosoknak kezd elegük lenni

Infostart
2006. február 23. 07:11
Sietős MÁV-beszerzés a tavaszi választások előtt, Végóráit éli a hazai gyógynövényipar, Kikerülhet a háziorvosi adatbázisból az, aki régen nem volt orvosánál. Szemle a reggeli lapokból.
Népszabadság

A munkaügyi perek döntő többségét azok kezdeményezik, akiket elbocsátottak. A bírósági statisztikákból az is kiderül, hogy emellett viszonylag gyakran nyújtanak be keresetet betegség vagy munkahelyi baleset esetén, de ha nincs nagyobb baj, a munkavállalók általában szó nélkül tűrik a sérelmeket. Nem tiltakoznak, ha nincs szerződés, ha zsebbe fizetnek, ha a törvényes munkaidőnél többet kell dolgozniuk, hiszen mindennél fontosabb, hogy egyáltalán legyen munka.

A Normafától a Moszkva térig a jelenleginél gyorsabban járna a jövő fogaskerekűje, amely ráadásul nemcsak saját pályáján, hanem a hagyományos síneken is képes lenne közlekedni. Mindez néhány éven belül meg is valósulhatna, ha a főváros pályázna az európai gazdasági térség 85 százalékos támogatására.

Magyar Nemzet


A MÁV Zrt. legújabb, hirdetmény nélküli tárgyalásos motorvonattenderén az idő rövidsége miatt csak a már kész dokumentumokkal rendelkező Bombardier tudott részt venni. A 11 milliárd forint értékű tendert a múlt hét pénteken indították, a beadási határidő azonban e héten hétfő délután le is járt. Előzmény, hogy a korábbi tenderen vesztes Bombardier 10 olyan motorvonatot ajánlott fel megvételre a MÁV-nak, amelyet az osztrák szövetségi vasút nem vett át.

A lap egy másik cikke a hazai gyógynövénytermesztés gondjaira hívja fel a figyelmet. Az írás szerint ugyanis a nemrég még jelentős hírnévvel büszkélkedő ágazat a támogatási rendszer hiányosságai miatt egyre nagyobb hátrányba kerül az európai piacon. Pedig az ország természeti adottságait és hagyományait követve ezen a területen az egyik európai nagyhatalom lehetne Magyarország.

Napi Gazdaság

A lap arra figyelmeztet, hogy egy 1999-es rendelet alapján kikerülnek a háziorvosi adatbázisból azok a páciensek, akik az előírt időkereten belül nem látogatnak el orvosukhoz. Eddig nem jelentették ki a távol maradókat, most azonban ellenőrzést és szankciókat ígér az OEP. Egy átlagos, 1.500 fős praxis esetében ez 300 paciens, illetve az utánuk járó finanszírozás kiesését jelenti, ami a háziorvosok szerint ellehetetleníti a körzetek működését.

A lapban arról is olvashatnak, hogy a gazdasági tárca tervei szerint már a következő év elején elindulhat az elektronikus díjfizetési rendszer az autópályákon és az egyes autóutakon. Néhány hónapon belül megjelenhet az erre vonatkozó közbeszerzési pályázat is.

Világgazdaság

A lap szerint két nagy, egy közepes és egy kisebb méretű, franchise-rendszerben terjeszkedő hálózat verseng a hazai ingatlanpiacon. Az idén további néhány tucat új franchise partnert szeretnének megszerezni maguknak a vezető hálózatok. Ezzel elérhetik, hogy a várhatóan több mint 140 ezer új vagy használt lakást érintő ügyleteknek immár több mint a fele rajtuk keresztül történjen.

A lap arról is ír, hogy visszaélésekre bukkant az OEP a háziorvosi és fogorvosi rendelők fejlesztésére felvett 15,5 milliárd forintos állami támogatás felhasználásában, ezért befagyasztotta a forrást, és csak a márciusban záruló ellenőrzések után döntenek a támogatás további sorsáról. Az orvosi kamara vitatja a lépést, mert véleményük szerint így tovább romlik a praxisok vonzóképessége.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást