Orbán szerint csorbul a nemzeti függetlenség

Infostart
2006. február 22. 21:12
A Fidesz elnöke szerint mielőbb meg kell teremteni a magyar gázellátás függetlenségét.

Orbán Viktor Nagykanizsán azt mondta: a szükséglet 80 százaléka Oroszországban érkezik, és szerinte ez a nemzeti függetlenséget is csorbítja.

A volt kormányfő úgy vélte: a kiszolgáltatottság megszüntetésére meg kell teremteni a más irányokból érkező ellátás lehetőségeit.

Orbán Viktor szerint a függőségből a többforrású gázbeszerzés mellett a családok és a vállalkozók energiamegtakarítását ösztönző támogatások és beruházások, a bio- és geotermikus energia kiterjedt felhasználása, valamint a mezőgazdasági termelés és az energiaipar összekapcsolása jelenthet kiutat.

A Fidesz elképzelése szerint 2020-ra megszünhetne az ország szénhidrogén-függősége, ugyanakkor az alternatív energiaforrások fokozott alkalmazása új ipar- és termelési ágakat, velük együtt munkahelyeket teremtene - mondta.

Orbán Viktor közölte: az ehhez szükséges szellemi háttérhez a műszaki-energetikai szakember képzés mostani 4 százalékos arányát nagyságrendekkel kell növelni.

"Nem kevésbé fontos tényező az emberi energia: az ész és a saját képességbe vetett hit, és a büszkeséget erősítő lelki tartás, mert a mostani választás nemcsak szakmai kérdések megoldásáról, hanem az ország polgárai szemléletének átalakulásáról is szól" - mondta a politikus.

Hozzátette: "Büszke, a magyar embereket, kultúrát és érdekeket megvédő kormányra lesz szükség (...), amely segít megteremteni egy erős nemzetet".