A fővárosi polgármestereknek nem kell a jutalom

Infostart
2006. február 22. 06:41
A budapesti kerületi vezetőknek csak kisebb része vette fel tavaly éves jutalmát. Nyomoz a fővárosi Főügyészség a gesztenyéskerti tüntetés feloszlatása ügyében. A reggeli lapokat szemléztük.

A Népszabadság arról ír, hogy a budapesti polgármestereknek csak kis része kapta meg tavaly a törvény által megengedett jutalom-maximumot, hat havi illetményét. Tizenhárman eleve lemondtak a prémiumról. A lehetséges jutalom valamivel több, mint bruttó hárommillió forint.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a gyülekezési szabadság megsértése bűntettének gyanújával a Fővárosi Nyomozó Főügyészség elrendelte a nyomozást a gesztenyéskerti tüntetés feloszlatása miatt. A szóba jöhető tettest a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetői között keresik. A Lelkiismeret '88 vezetője azért tett feljelentést az ügyészségen, mert 2003 decemberében a rendőrség feloszlatta a Medgyessy Péter háza elé tervezett tüntetést.

A Világgazdaság szerint megnőtt a hazai befektetők érdeklődése az elmúlt hetekben a külföldi részvények iránt. A brókerek szerint sokan kifejezetten a közelgő országgyűlési választásokkal indokolják befektetéseik átcsoportosítását. A piacon már több brókercég is kínál külföldi papírokat, egységes, viszonylag magas díj ellenében.

A Napi Gazdaság azt írja, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem tárgyalták meg a parlamentben a szakfordításról és tolmácsolásról, valamint a hiteles szakfordítói és hatósági tolmácskamaráról szóló törvényjavaslatot. Így a következő kormányra marad, hogy teljesítse a Magyar Fordítók és Tolmácsolók Egyesülete régi törekvését: a hiteles fordítás és hatósági tolmácsolás személyes jogosultsághoz kötését és a szakmai kamarába tömörülést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást