Luxusingatlan 200 négyzetméter felett?

Infostart
2006. február 21. 15:30
Nem túl magas, 10-es értékövezet, 201 négyzetméter - ennyi szükséges ahhoz, hogy egy jobb budai környéken található ingatlan után luxusadót fizessen a tulajdonos. A fővárosi kabinet ülésén elfogadták az adó számításához szükséges 15 budapesti értékövezetet.

A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az InfoRádióban elmondta: 15 értékövezetbe sorolták Budapest utcáit. A legalacsonyabb kategóriában egy több lakásos épületben 130 ezer forintos négyzetméterárral számoltak. Ebből viszonylag kevés van a fővárosban.

A legmagasabb kategóriában egy önálló ház négyzetmétere 700 ezer forintban kerül, ilyen utcák főleg a II. kerületben vannak.

Félmilliós négyzetméterár + 201 nm = luxusadó

A 10-es kategóriában 500 ezer forint a lakások négyzetméterára. Tehát ha valakinek egy ilyen övezetben van például egy 201 négyzetméteres lakása, az a Főpolgármesteri Hivatal számításai szerint 100 millió 500 ezer forintot ér, tehát luxusadót kell fizetni utána.

A rendeletet a közgyűlés áprilisban fogadja el. Ezt követően hirdetik ki, az adóbevallásokat ezután kell benyújtani.

Az önkormányzat egyébként azt a megoldást is választhatta volna, hogy nem hoz létre ingatlanövezeteket, hanem kerületenként kategorizálja az épületeket. Ez azonban nem lett volna igazságos - mondta Nyári Krisztián.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást