Varga Mihály szerint "új cukrász kell"

InfoRádió / MTI
2006. február 17. 07:11
A Fidesz alelnöke szerint az Európai Unió szakemberei és a pénzügyi elemzők egyre kevésbé tartják hitelesnek a magyar kormány kijelentéseit. Varga Mihály az InfoRádió Aréna című műsorában - egyetértve Járai Zsigmond jegybankelnök hasonló tartalmú kijelentésével - azt mondta: rendcsinálására és szigorú fiskális politikára van szükség.

"Ma abba a helyzetbe kezdünk szép lassan átcsúszni, hogy Brüsszelben (...) és az elemzői világban egyre kevésbé veszik komolyan a magyar adatokat" - mondta a politikus.

Varga Mihály szerint az idei évre jelzett 4,7 százalékos államháztartási hiány ügyében elemzői körökben már 8-10 százalékról beszélnek.

Be kell fejezni a "trükk hátán trükk" rendszerét. Fiskális fegyelemre van szükség - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy Járai Zsigmond 1.000 milliárd forint megtakarítását és szigorú programok bevezetését javasolta, Varga Mihály közölte: a jegybank elnök korábbi módszereket említ.

"Nem vagyok abban biztos, hogy erre lenne szükség. A mi gazdasági programunk abból indul ki, hogy (...) nem a tortát kell egyre kisebb szeletekre vágni, hanem meg kell próbálni nagyobbra sütni a tortát. Új cukrász kell" - jelentette ki a Fidesz alelnöke.

Hozzátette: a fegyelmezett fiskális politika mellett gazdaságfejlesztési programokat kell indítani, amelyek több munkahelyet hoznak létre.

Nagyobb sütemény a nyugdíjasoknak is!

A nyugdíjasok úgy érzik, hogy hiába vezették be ebben a ciklusban a 13. havi nyugdíjat, mégis úgy érzik: rosszabb helyzetbe kerültek. Ennek oka az, hogy a megélhetési költségeik nőttek - mondta a politikus.

Varga Mihály közölte: a 14. havi nyugdíj ennek a kompenzációja lenne, és így javítana az idős emberek helyzetén.

Hozzátette, hogy az új juttatás forrása az erőteljesebb gazdasági növekedés lesz.

"Egyetértek, csúnya dolog volt"

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz kiderítette-e, melyik aktivistája lépett be az MSZP kampányanyagait tároló szerverre, a politikus azt mondta: az ügy rendőrségi szakaszban van, így ennek feltárása nem a Fidesz dolga.

"Megjegyzem, ennek az aktivistának nehéz lesz megmagyaráznia, hogy vajon mi érdekeset talált Hiller István illatosítójában vagy szórólaptervezeteiben" - közölte a politikus. Hozzátette: ilyen ügy miatt Magyarországon még senkit nem ítéltek el.

Varga Mihály közölte: a Fidesz nem tudja, ki töltötte le az anyagokat, "lehet, hogy több ember volt".

A politikus csodálkozásának adott hangot amiatt, hogy az MSZP felháborodott az anyagok letöltése miatt, hiszen a Fidesznek "az az érdeke, hogy kampányanyagait minél többen lássák".

"A kisördög el is kezd motoszkálni az emberben, vajon mi volt a felháborodás oka. Sokat hallani különböző szoftverfelhasználásoknak a legalitásáról" - tette hozzá.

Varga Mihály szerint a rendőrségre kell bízni az ügy lezárását.

"Nyilván ilyenkor mérlegelni kell az elkövetett cselekmény súlyát. (...) Egyetértek, hogy csúnya dolgok, nem kellett volna megtörténnie, de abban nem látok semmi slusszpoént, hogy valaki szórólapjának a fotóját letöltötték" - jelentette ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Katona Tamás PM-államtitkár Járai Zsigmond kinevezésérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Varga Mihály Járai Zsigmond kijelentésérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Varga Mihály a 14. havi nyugdíjról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást