Szerver-ügy: Fidesz kontra OVB

InfoRádió / MTI
2006. február 17. 13:57
A Fidesz azzal vádolja az Országos Választási Bizottságot (OVB), hogy a szerverügyben közzétett állásfoglalása nem a testület ülésén, hanem azt megelőzően készült.

"Ezen az ülésen látszott az, hogy már a vita megkezdését megelőzően készen állhatott az állásfoglalás szövege. Aki ott volt, mindenki láthatta, hogy az érdemi döntés nem az ülésen született meg, hanem valahol azt megelőzően" - mondta Bordás Vilmos, a Fidesz megbízottja, a párt korábbi OVB-delegáltja.

Bordás Vilmos sajátosnak nevezte az OVB elnökének a szerver-üggyel kapcsolatos eljárását.

Szigeti Péter azt követően, hogy a testület elvi döntést hozott egy állásfoglalás és egy közlemény kiadásáról, hirtelen "egy laza mozdulattal előhúzott" két, már legépelt és megszövegezett tervezetet és megszavaztatta azokat - tette hozzá.

"Ez az OVB érdemi munkájának a megkerülése" - jelentette ki a Fidesz megbízottja.

Emlékeztetett: a testület több éves gyakorlata szerint előbb vitát folytattak a kiadandó dokumentum érdemi részéről, és csak a szövegező bizottság javaslatát megtárgyalva, a következő ülésen döntöttek annak kiadásáról.

Bordás Vilmos álláspontja szerint ennek az eljárásnak az lehet az oka, hogy szakmai aggályok merülhetnek fel a kiadott állásfoglalással és közleménnyel kapcsolatban.

Az OVB-nek érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítania a háromnapos határidőt követően érkezett beadványt - mondta.

Az OVB csütörtökön kiadott állásfoglalásában hangsúlyozta: hatásköre nem terjed ki azokra a jogsérelmekre, amelyeket a jogorvoslati határidő lejárta után nyújtanak be.

A testület egy közleményt is kiadott, melyben arra hívta fel a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el az, aki a rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével jogosulatlanul belép egy számítástechnikai rendszerbe.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az MSZP álláspontja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
AZ OVB volt fideszes tagja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást