MSZP: 800 milliárdért fejlesztenék Budapestet

Infostart
2006. február 17. 17:04
A kormány a következő hat évben 800 milliárd forintot áldozna a fővárosra - mondta Molnár Gyula, a szocialisták budapesti elnöke a párt Budapest-programjának ismertetésén. A fejlesztési csomag tartalmazza az M0-ás befejezését, a két új Duna-hidat, a nagy pályaudvarok megújítását, az 5-ös metrót és a Moszkva tér felújítását.

Az MSZP budapesti elnöke szerint fővárosi koncepciójukat három elvi tétel köré csoportosították. Ennek első része annak felismerése, hogy Budapest nem csupán egy a városok közül, nem a bűnös város, hanem a nemzet közepe.

Molnár Gyula az InfoRádióban azt mondta, hogy több, mint 800 milliárd forintot költenének a fővárosra 2007 és 2013 között. A fejlesztési programnak része lenne egy közútfejlesztési csomag, amelynek keretében megépülne az aquincumi, újpesti Duna-híd, az M0 északi hídja és az M0 déli hídja kibővülne.

Az MSZP budapesti elnöke közölte: fejlesztenék az elővárosi vasutat, megépülne a ferihegyi reptéri gyorsvasút, megkezdődik az észak-dél irányú regionális gyorsvasút kiépítése, az 5-ös metró tervezése, az 1-es és a 3-as villamos vonalának meghosszabbítása.
Molnár Gyula szerint a harmadik tétel egy budapesti minimum kidolgozása lenne.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást