Az ígéret földje: Budapest

InfoRádió / MTI
2006. február 16. 20:15
Új Budapest Programot hirdet az MSZP. Ezt a miniszterelnök jelentette be a szocialisták fővárosi kampányrendezvényén.

Gyurcsány Ferenc elmondta: a program része egy új Duna-híd, egy modern budapesti folyami kikötő létesítése, a gyorsvasút építése a Ferihegyi repülőtérre és a négyes metró mellett az ötös metró beruházásának elindítása, valamint az 1-es és a 3-as villamosok vonalának meghosszabbítása.

Hozzátette: fontosnak tartja az MSZP a régi gyógyfürdők felújítását, egy pesti Duna-parti kulturális központ kialakítását, a Moszkva tér átépítését, valamint a Heim Pál Gyermekkórház fejlesztését.

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a program új, élhető, szerethető, lakható Budapestet jelent, ahol lehet dolgozni és közlekedni is.

A Fidesz se fukarkodna a fővárossal

A Fidesz Budapest Programjában új múzeumi negyed, Duna-parti kongresszusi központ, új gyorsforgalmi utak, önkormányzati rendőrség és a parkolási káosz felszámolása szerepel.

Az ellenzéki párt a Népstadion fejlesztését, a környezetbarát közlekedés előtérbe helyezését, a kutyapiszok eltakarítását és a Duna-korzó meghosszabbítását is ígéri.

A program többek között közúti alagutakat, gyaloghidakat, és az 5-ös metró megépítését is tartalmazza.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást