Szándékosan rongálták meg a Kálvin Centert?

Infostart
2006. február 15. 14:46
Az üresen álló budapesti Kálvin Center építői szerint az osztrák tulajdonos megrongálta, majd az életveszélyes állapotra hivatkozva felállványozta az irodaház Múzeum utcai homlokzatát. Az építtető visszautasítja az állítást, mondván: a járókelők életét védi a rosszul felrakott elemektől.

A Kálvin Center Múzeum utcai homlokzatát már hónapokkal ezelőtt felállványozták, de az azóta üresen áll, akárcsak a másfél éve kész irodaház.

Nézzegessen Szellemházat!

Tervező: semmi baja a homlokzatnak

A Kálvin Center tervezője az InfoRádióban azt mondta, hogy a homlokzatnak nincsen semmi baja. Virág Csaba hozzátette: az irodaház osztrák beruházója és generálkivitelezője Bécsben pereskedik.

Míg az egymilliárd forintos per nem ér véget, a generálkivitelező a magyar alvállalkozóknak sem fizet, emiatt több cég már a csőd szélére jutott - jelentette ki Virág Csaba.

A VIII. kerületi önkormányzat életveszély-elhárítás címén adott engedélyt az állványzat felállítására, az építtető szerint ugyanis elemek potyogtak le a homlokzatról.

Helyreállító: szándékos rongálás

A Múzeum utcai homlokzatot helyreállító Műemlék 2000 Kft. vezetője ugyanakkor az InfoRádióban kijelentette: a gipsz díszítőelemek nem maguktól estek le, az építtető embere maga véste le őket.

Csima János szerint az állványzat arra szolgál, hogy az építtető a bécsi perben demonstrálni tudja, milyen rossz munkát végzett a kivitelező.

Beruházó: rossz munkát végeztek

Christian Pflegerl, az ÖBA - Kálvin Center képviselője visszautasította az állításokat, és kilátásba helyezte, hogy cége beperli Csima Jánost.

Christian Pflegerl közölte: álláspontjuk szerint Csima János cége rossz technológiával rögzítette a falra az egyes elemeket, ezért potyogtak le onnan.

Hozzátette, hogy az állványon akkor kezdenek el dolgozni, ha azt az időjárás megengedi.

Az InfoRádiónak többszöri kapcsolatfelvétel ellenére sem sikerült megszólaltania a generálkivitelező Swietelsky képviselőjét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást