Keresik a pártaktivisták bántalmazóit

Infostart
2006. február 15. 11:04
Súlyos testi sértés gyanújával indított nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Pécsett bántalmazott Fidesz-aktivista ügyében.

Kékesné Gyimóthy Marianna szóvivő az InfoRádióban elmondta, hogy az esetről megjelent újságcikk nyomán rendelték el a vizsgálatot, de azóta megérkezett a Fidesz feljelentése is.

A Magyar Nemzet szerdai számában a Fidesz választókerületi elnökének elmondása alapján azt írta, hogy a párt egyik idős aktivistáját egy férfi bántalmazta a város egyik tömbházában.

"Amikor az illető meglátta, hogy a hölgy Fidesz-szóróanyagot helyez be a postaládákba, indulatosan azt közölte, hogy a kampányanyagot inkább a kukába dobja" - mondta az újságnak Borhidi Attila.

Hozzátette: az aktivista a felszólítás ellenére is a postaládákba dobta a kampányanyagot, ezért a férfi meglökte, majd a kapunak taszította. Az idős nőnek eltört a karja és megsérült a lába.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság meghallgatta a sértettet - mondta el a szóvivő.

Támadás Budapesten is

Eljárás indult az ellen a férfi ellen is, aki gázpisztollyal fejbelőtt egy szabad demokrata aktivistát. A liberális párt támogatója ajánlószelvényeket gyűjtött.

Bartha László őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az InfoRádióban azt mondta, hogy a férfi könnyebben sérült meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást