Bihari: a módosított jogszabályok hatályban maradnak

Infostart
2006. február 15. 16:47
Az Alkotmánybírósági döntés nem semmisítette meg azokat a módosításokat, melyek a költségvetési törvény részeként más jogszabályokat változtatnak meg - mondta a testület elnöke az InfoRádióban.

Az Alkotmánybíróság elnöke azt mondta: a testület a költségvetéstől teljesen idegen törvénymódosítást semmisítette meg. A határozat két időpontra vonatkozik.

Bihari Mihály szerint nagyobb számban a határozat kihirdetésének napjától kezdődik, de a még hatályban lévő, más törvényekbe beépült jogszabályokat ezzel nem semmisítették meg. Ezek a jogszabályok más törvények részeként önálló életet élnek.

A határozat a jövőre is vonatkozik: a 2007-es költségvetés idei előkészítésekor az alkotóknak már figyelniük kell arra, hogy más törvényeket ne módosítsanak a költségvetésen keresztül - mondta az Alkotmánybíróság elnöke.

PM: nagyon szigorú figyelmeztetés

A döntést ugyanígy értelmezte a Pénzügyminisztérium is. A tárca közigazgatási államtitkára az InfoRádióban azt mondta: az AB nem semmisítette meg azokat a jogszabályokat, melyeket a költségvetési törvény módosított.

Katona Tamást a döntésről azt mondta: az egy nagyon szigorú figyelmeztetés az AB-től arra vonatkozóan, hogy a jövőben a költségvetéshez nem lehet más törvények módosítását hozzáilleszteni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bihari Mihály, az ALkotmánybíróság elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást