Oszlopokról filmezhet az új traffipax

Infostart
2006. február 14. 16:49
Az autópályák mellett automatikus sebességellenőrző rendszerek telepítését tervezi a rendőrség. A berendezéseket oszlopokra és hidakra szerelnék - mondta el az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa.

Gégényi István közölte: a kamerák képesek a forgalom száz százalékának a felügyelésére, lefényképezik a gyorshajtókat, és adataikat továbbítják a rendőrséghez.

Ettől kezdve az eljárás ugyan úgy folytatódhat, mintha rendőri kezelésű traffipax-szal mérték volna be a gyorshajtót.

A Budapesten az M3-as bevezető szakaszán közel tíz éve működő kamerák ennek a technikának az elődjét jelentik, mivel ezek még filmre rögzítik az adatokat, ezt a filmet időről-időre ki kell venni a berendezésből, ezután következhet a kiértékelés - tette hozzá Gégényi István.

Nyugat-Európában már működik

Az ORFK közlekedésrendészeti osztályának munkatársa elmondta: a terv jelenleg vizsgálati szakaszban van, de több nyugat-európai országban már eredményesen alkalmazzák az automata traffipaxokat.

Gégényi István szerint még nem dőlt el, mikor és mennyi kamerát telepítenek majd; korábban arról volt szó, hogy a kamerák nyártól üzemelhetnet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gégényi István az automata traffipaxokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást