Határháború a XVI. kerületben

Infostart
2006. február 14. 17:16
Kivonult a XVI. kerületi ellenzék az önkormányzat üléséről, mert a testület nem foglalkozott a jegyző munkájának kivizsgálásával. Az ellenzék az önkormányzati választási körzetek határainak megváltoztatását kifogásolja.

Kovács Péter, a XVI. kerületi Fidesz-frakció vezetője az InfoRádióban elmondta: azért vonultak ki, mert a szocialista kerületi vezetés jogszabályellenesen visszatartott egy, a jegyzői munka hatékonyságának vizsgálatára tett fideszes képviselő előterjesztést.

Az ellenzéki politikus hozzátette: többi között az önkormányzati választási körzetek határainak átrajzolását kifogásolták a jegyző munkájával kapcsolatban.

A polgármester szerint minden szabályosan történt

A XVI. kerület szocialista polgármestere az InfoRádiónak elmondta: az ellenzék javaslatát a testület többsége szabályos körülmények között nem támogatta.

Szabó Lajos Mátyás véleménye szerint a jegyző döntése a választókerületi határok megváltoztatásáról az alkotmányosság helyreállítását szolgálta.

Januárban módosítottak

A vita azt követően robbant ki a XVI. kerületben, hogy a kerületi jegyző januárban módosította az önkormányzati választási körzethatárokat.

Akkor a Fidesz, az SZDSZ, az MDF, a Munkáspárt, a MIÉP, a Jobbik, valamint a Függetlenek XVI. kerületi Egylete tiltakozott a változtatás ellen, ami állításuk szerintük figyelmen kívül hagyja a kerület történelmi sajátosságait, és az MSZP érdekeit szolgálja.

A Fidesz helyi frakciója korábban a Fővárosi Választási Irodához fordult jogorvoslatért, de az elutasította fellebbezésüket, mivel álláspontja szerint a módosítás utáni választókerületek arányosak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kovács Péter az ellenzék tiltakozásáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szabó Lajos Mátyás reagálása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást