Kövér: "Ki kell mászni a gödörből"

Infostart
2006. február 12. 08:00
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nemcsak ingatlanokat szokott lízingelni, hanem szellemi termékeket is, ezért a jelenlegi kampányban óvatosan kell bánni azzal, hogy mikor, mit hozunk nyilvánosságra - mondta az InfoRádióban a Fidesz országos választmányának elnöke. Ha ugyanis a Fidesz hétfőn mond valamit, akkor biztosak lehetünk benne, hogy kedden már a miniszterelnöktől halljuk - tette hozzá Kövér László.
- A költségvetés és az államháztartás adatait nézve úgy tűnik, hogy a választások után nem lesz alkalma egyik erőnek sem arra, hogy megvalósítsa az ígéreteit. Mi a véleménye a mindkét oldalon kibontakozó ígéretkampányról? Reálisnak tartja a Fidesz terveit?

- Ha nem tartanánk megvalósíthatónak az ígéreteinket, akkor nem állnánk elő velük. Érdekes, 2002-ben, a kampányban senki sem beszélt arról, hogy az akkori ellenzék, az MSZP ígéretei megvalósíthatóak-e vagy sem! Azért nem került ez szóba, mert a Fidesz-kormány idején nem került válságba a költségvetés. Most a Fidesz tíz százalékpontos tb-járulékcsökkentési javaslatáról azt mondják nem megvalósítható. De miért is nem? Ez a kétkedés nem a mi javaslatainkról szól, hanem arról, hogy az elmúlt négy esztendőben a gazdaság alapjai inogtak meg.

- A négy évvel ezelőtti 50 százalékos béremelés ígérete mintha fölmentene minden politikai erőt a további ígérgetések felelőssége alól.

- Akkor a polgári kormány négy esztendejének tükrében nagyon is reálisaknak tűntek az ígéretek, azokat elhitték az emberek, és a közgazdászok sem vitatták. Nem mondták Medgyessy Péter ígéreteire, hogy irreálisak, mert az ország gazdasága fejlődött. Most ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk. Úgy tűnik, hogy ebben a pesszimizmusra hajlamos országban a jövőről már nemhogy álmodni nem szabad, de épelméjű javaslatokat sem érdemes tenni, mert csak az a cél, hogy rosszabb ne legyen. A Fidesz ebbe nem tud, ne akar beletörődni, igenis, ki kell mászni a gödörből.

- A Standard and Pour's legutóbbi közleménye szerint mi sem ártana jobban Magyarországnak, mintha megvalósítanák a pártok választási ígéreteiket.

- A Standard and Pours legutóbb leminősítésre javasolta az országot, mert elfogadhatatlannak tartja a kormányzat gazdasági, pénzügyi teljesítményét. Amikor a Fidesz kormányra került, tíz százalékkal csökkentette a társadalombiztosítási járulékot, amit a munkaadóknak kellett befizetniük, és az első nagyobb léptékű csökkentés után jelentős munkahelyteremtést lehetett elkönyvelni. Most is úgy számolunk, hogy egy tíz százalékos egyszeri radikális járulékcsökkentés akár száz-százötvenezer munkahelyet is képes létrehozni rövid idő alatt.

- Ám akkor az egészségügyi hozzájárulást megemelték, hogy az állami bevételek ne csökkenjenek.

- Nincsen más út, mint az élőmunka terheinek csökkentése. A foglalkoztatás növelése és a kis- és középvállalkozások levegőhöz juttatása érdekében nem nagyon látok más eszközt, ami a kívánt célhoz vezetne. Nem csupán új munkahelyek teremtésében reménykedünk, hanem a fekete vagy szürke gazdaságban meglévő munkahelyek kifehérítésében is. És senki sem számol utána, mekkora fölösleges kiadások terhelik ma az államháztartást.

Ez a kormány kétszer vagy másfélszer annyi embert foglalkoztat, mint az elődje. Csak ennek évi hatmilliárd forintos pluszkiadás az ára. És lehetne még azokról a luxuskiadásokról is beszélni - autó-, bútor-, mobiltelefon-vásárlás -, amelyek tízmilliárdokat emésztettek föl az elmúlt esztendőben. Nem beszélve a propagandakiadásokról. Napi tízmillió forintot költ ez a kormány a saját sikertelenségének az elfedésére.

- A Fidesz azt mondja, hogy egy százalékpontos járulékcsökkentés 19-20 ezer új munkahelyet teremt. Mire alapozzák ezt a számítást?

- Ezt a gazdasági szakfolyóiratokban megjelent tanulmányok alapján képviseljük. Tehát nem mi állítjuk, hanem részben a közgazdasági szakma, részben maguk az érintettek, a vállalkozók. Vagyis, aki vitatja a tíz százalékos tb-járulékcsökkentés értelmét, az nem velünk vitatkozik, hanem a magyar kis- és középvállalkozói szektorral, a magyar tulajdonú vállalkozásokkal.

- A párt kampányában több olyan gazdasági adatot emelnek ki, amit arra hoznak föl bizonyítékként, hogy rosszabbul élnek az emberek, mint négy évvel ezelőtt. Ezt miért gondolják?

- Vannak felmérések, amelyek azt mutatják, hogy az emberek többsége szerint ma rosszabbul mennek a dolgok, mint négy esztendővel ezelőtt. Ha pedig különböző konkrét ügyekre kérdezünk rá, például a munkanélküliségre, akkor az egyik legfontosabb veszélyforrásnak a saját életük, családjuk biztonságára nézve a munkahelyek elvesztését tekintik.

Mondok néhány számot is, ami különösen a nyugdíjasokat és a kiskeresetű családokat, a gyermeket vállaló fiatal családokat érinti: a lakossági gázárak 67 százalékkal emelkedtek. A villamos energia ára 38 százalékkal. A budapestieket érinti a tömegközlekedés árváltozása, a nyugdíjasok és a diákok utazási költsége duplájára emelkedett, de minden más tarifa is több mint 70 százalékkal nőtt. Mindenütt, ahol az államnak köze van az árak alakulásához, drasztikus mértékű emelésnek lehettek tanúi és elszenvedői az emberek.

- Az utóbbi hetekben ismét föllángolt a vita az ügynökügy megoldatlansága miatt. Mit lehetne tenni az ügyek lezárása érdekében?

- Ambivalens a hozzáállásom, mert furcsállom, hogy miközben az akkori kommunista, népelnyomó rendszer főkolomposait a kutya nem ugatja meg a jeles értelmiség baloldaláról, aközben itt tizenvalahány éve folyik ez a szappanopera, hogy üldözzük, hajkurásszuk a sötétben megbúvó ügynököket, mint hajdanában az ellenforradalmárokat.

- Azért lényeges különbség, hogy akik részt vettek ennek a rendszernek a működtetésében, azokról tudjuk, hogy részt vettek, azokról pedig, akik együttműködtek, és adott esetben most erkölcsprédikátorként lépnek fel, nem biztos, hogy tudjuk.

- Még nem értünk a lista végére. S nem gondolom, hogy véletlen lenne az ügyek időzítése. Jó alkalom ez arra, hogy ne arról folyjon a vita, hogy miként kormányzott a Medgyessy-Gyurcsány-kormány, hanem valami másról. Ez töltse ki a műsoridőt, az újságoldalakat, meg az értelmiség energiáit ez kösse le.

Csak két példát vegyünk, Szabó István filmrendezőt és Novák Dezső futballistát. Egyiköjüket sem akarom megvédeni, mert ráadásul, hogyha hisznek a Jóistenben, akkor tudják úgyis, hogy az igazi elszámolás nem most történik meg. De az ő pechjük az, több tízezer hozzájuk hasonló emberhez képest, akiket erőszakkal vagy hazafias meggyőződésből megvettek, zsaroltak, megfenyegettek, és így tettek ügynökké, tehát az a plusz pechjük, hogy a saját területükön, a filmkészítésben, illetve a futball világában az átlaghoz képest kiemelkedtek, és ezért ismertté váltak, és úgymond az ő nevükkel lehet szenzációt kelteni.

Ha az a kérdés, hogy támogatnék-e egy olyan törvénymódosítást, amelynek eredményeképpen a sérelmet szenvedettek megismerhetik, hogy kik voltak azok a konkrét személyek, akik az ő életükben kutakodtak, őket feljelentették, besúgtak róluk különböző információkat, és ezért megnehezítettek, tönkretették az egzisztenciájukat, akkor ebben partner vagyok. Mert jelen pillanatban erre nincsen joguk.

- Milyen menetrendet követ a Fidesz a kampányban? Mikor lesz program, mikor lesz a miniszterelnök-jelölt?

- Azt a rosszmájú megjegyzést tettem Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre, hogy nemcsak ingatlanokat szokott lízingelni, hanem szellemi termékeket is, mert ha a Fidesz hétfőn mond valamit, akkor azt kedden tőle halljuk. Tehát óvatosan kell bánni azzal, hogy mikor és milyen formában hozzuk nyilvánosságra a programot, illetve a miniszterelnök személyét kijelölni. Ez biztosan nem fog februárban megtörténni.

- Továbbra is egy személy tölti majd be a miniszterelnök-jelölti és a pártelnöki funkciót?

- Egyre kevesebb az esélye annak, hogy meglepetés érje a választókat, akár a miniszterelnök-jelölt személyét illetően, akár pedig azt illetően, hogy Orbán Viktor tölti-e be mindkét funkciót.

- Használják majd a negatív kampány eszközeit?

- A negatív kampány önmagában nem az ördögtől való, ha az csak azt jelenti, hogy az ellenfél elképzeléseiről, teljesítményéről elmondjuk a magunk véleményét. Mi eddig is tartózkodtunk attól, hogy a politikai ellenfelek személyes méltóságába, pláne erkölcsi integritásába s családi életébe gázoljunk. Tehát ez csak a másik oldalon múlik.

Kende Péter újbóli föltűnése éppenséggel nem valami biztató előjel, de viszonylag rövid idő áll már a kampányban rendelkezésre. Azt mindenesetre mókásnak tartom, hogy a jelenlegi kormány folyamatosan az Orbán-kormány teljesítményéről beszél, holott négy éve az MSZP és az SZDSZ van hatalmon.