Gyurcsány váltani szeretne

Infostart
2006. február 11. 12:22
A kormányfő szerint korszakváltásra van szüksége az országnak. Gyurcsány Ferenc egy jászberényi konferencián azt mondta: a radikalizmus nélküli változás programját a Magyar Szocialista Párt már megalkotta.

A miniszterelnök úgy vélte: Magyarországnak a jövőben nem erőteljes átalakításra, hanem biztos jövőre van szüksége, amit szerinte okos tervekkel és kompromisszumokkal lehet megteremteni.

Gyurcsány Ferenc elmondta: a korszakváltás programja 4 alappillérre épül, ennek első eleme a fejlesztő állam kialakítása, amely elsősorban a szellemi és tudásközpontok infrastruktúrájának megvalósításával vállal aktív szerepet az ország átépítésében.

A miniszterelnök kiemelte a szociális igazságosság valamint a hatékony és szolgáltatásközpontú közigazgatás megteremtését, és a meglévő demokratikus értékek erősítését.