A Népszabadság szerint a Fideszhez "közel álló" üzletemberek
vagyonosodtak meg a Postabank konszolidációjából, ezért az Orbán-kormány kancelláriaminisztere 2000 végén felfüggesztette az ezt feltáró vizsgálatot.
A lapban megjelent egy levél másolata, amelyet Stumpf István 2000. december 14-én írt Sepsey Tamásnak, a Kehi elnökének.
"A Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal szakértőinek egyeztetése alapján a jelentésben javasolt további vizsgálati lépések megtétele nem szükséges" - olvasható a levélben.
A lap arról számol be, hogy olyan dokumentumokhoz jutott, amelyek szerint a vizsgálatot azért szakították meg és a jelentést azért titkosították 20 évre, mert a Fideszhez "közel álló" emberek érintettségére derült fény.
A konszolidáció költségeinek mérséklésére a bank létrehozott egy leánycéget, a PB Workout Kft.-t. A lap szerint ezen keresztül sok milliárdnyi vagyonhoz jutottak a párthoz "közel állók", miközben a cég nem mérsékelte, hanem növelte a bank konszolidációjának költségét.
A Népszabadság kiemelte Földi László volt nemzetbiztonsági tisztet, akinek cége, a Defend Kft. számos megbízást kapott az Orbán-kormány idején.
Réti András ügyvéd, aki a Fidesz 1998-as kampányfőnöke, Wermer András cégügyeit is intézte, alig 10 millió forintért jutott 1,7 milliárd forint értékű cégekhez - írta a lap.
A konszolidációt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is megvizsgálta, és rendben találta.
Igaz, az ÁSZ nem foglalkozott a Kehi által vizsgált konkrét ügyekkel, csak a pénzügyi kimutatásokat tekintette át. A számvevők is megállapították viszont azt, hogy a Workout 3,1 milliárd forintos veszteséget termelt, ennek okát viszont az ÁSZ nem kereste. A Kehi igen, de azt a vizsgálatot a kancelláriaminiszter leállíttatta - olvasható a Népszabadságban.
A volt kancelláriaminiszter pert indít
Stumpf István az InfoRádióban azt mondta, hogy a lapban közölt levél hamisítvány és a Népszabadság pedig hazudik. Emiatt pert indít a lap ellen.
Hozzátette: nem írt levelet a Kehi vezetőjének, hiszen ezt nem is tehette.
Utasítást csak a kormány adhat, a miniszterelnök is csak kezdeményezheti azt - mondta Stumpf István.
A volt miniszter szerint nem véletlen, hogy az újság eltakarta a levél iktatószámát, mivel a dokumentumra sem a Miniszterelnöki Hivatal, sem az ellenőrzési hivatal iktatókönyvében nem találnának rá.
Mint mondta, az sem véletlen, hogy a Népszabadság egy alapvető szabályt megsértett, amikor nem kérdezte meg az érintetteket az ügyről.
Arra a kérdésre, hogy Földi László előnyhöz jutott-e a konszolidációból, Stumpf István azt felelte: a kancelláriának egyáltalán nem volt tudomása a Workout ügyeiről.
Az InfoRádió megkereste a Kehi volt vezetőjét is. Sepsey Tamás csak annyit közölte, hogy nem kapott ilyen levelet Stumpf Istvántól, tehát nem állított le semmilyen vizsgálatot.
Az egész ügy hamisítvány - fogalmazott a volt Kehi-elnök.