A Fidesz szerint a kormány megemelte a gáz árát

InfoRádió / MTI
2006. február 9. 18:47
A Fidesz szerint a kormány - ígérete ellenére - megemelte a lakossági gáz árát január 18-án. A kormányszóvivő ezt tagadta.

Az ellenzéki párt kampányfőnöke azt mondta: a Fővárosi Gázművek fogyasztóknak küldött leveléből az derül ki, hogy 7,1 százalékkal drágult a gáz a kisfogyasztók esetében is január közepétől, és ennek ellentételezésére nem lesz elég a 2006-ra előirányzott kompenzációs kassza.

Rogán Antal úgy vélte: a januári drágulás miatt az év második felében a fogyasztóknak kell majd kifizetni az emelt összeget.

Emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök decemberben a MOL Rt. vezetőjével tartott tárgyalás után megígérte, hogy januárban nem növekszik a díjtétel.

Kormányszóvivő

A kormányszóvivő félrevezetőnek és alaptalannak nevezte, hogy az energiagazdálkodási célelőirányzatban nem lesz elég a pénz.

Batiz András hangsúlyozta: január 18-a óta a lakosság egyetlen csoportjának sem kell többet fizetnie a gázért, csak a nagyfogyasztóknak kerül többe az energiahordozó.

Energiahivatal

A gáztarifák ugyan emelkedtek, de a változás a lakossági fogyasztóknál nem jelent tényleges drágulást, mert a kompenzáció teljes mértékben ellensúlyozza a tarifák emelkedését - nyilatkozta az InfoRádiónak a Magyar Energiahivatal főosztályvezetője.

A november 1-jén kihirdetett árhoz képest január 18-ától 8,3 százalékkal magasabb a gáz ára - mondta Szöllősi László. Ennek oka, hogy az olaj ára folyamatosan emelkedik a világpiacon, amely néhány hónapos késéssel gyűrűzik be a földgázimport árába.

A támogatás tavaly köbmétrenként 20 forint 70 fillér volt azoknak, akik kevesebb, mint 1.500 köbméter gázt fogyasztanak egy évben.

Ez a támogatás január 18-ától 25 forint 50 fillérre nőtt. Ugyanilyen mértékben emelkedett a nagyobb mennyiséget használók kompenzációja is, így a lakosság nem érzékeli a gázáremelést - közölte Szöllősi László.

Hozzátette: erről minden fogyasztó értesítést kapott szolgáltatójától.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szöllõsi László (energiahivatal) az áremelésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást