Gyurcsány a bizonytalanokat, Orbán a szimpatizánsokat szólította meg

Infostart
2006. február 8. 08:28
A bizonytalanoknak inkább Gyurcsány értékelése tetszett; Törvénytelenül kopogtattak; Jó üzlet a pártalapítás - címek a reggeli lapokból.
Népszabadság

A Medián közvélemény-kutatása szerint szűk egy héttel a volt és a jelenlegi miniszterelnök évértékelése után továbbra is döntetlenre áll a két nagy párt első emberének versengése. Beszédével Orbán Viktor Fidesz-elnök talán sikeresebben tudta mozgósítani saját híveit, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök viszont szimpatikusabb volt a „bizonytalanok” számára.

A Medián február 3-án és 4-én 1.000 fős mintán készült telefonos felméréséből kiderül, hogy néhány nappal az országértékelő beszédek után az emberek héttizede állította, hogy értesült a két eseményről. További nyolc százalék legalább az egyik évértékelésről hallott, a választók ötöde azonban egyik összegzésről sem tudott. A két rivális nemcsak a népszerűségi listákon ér el hasonló eredményt, de a kampányindítóként is felfogható beszédeik is szinte azonos figyelmet és értékelést kaptak.

A lap úgy tudja, hogy az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Kóka János gazdasági minisztert is megkereste. Az MLSZ-ben továbbra is olyan tekintélyes vezetőt keresnek az elnöki posztra, aki rendet tesz a szervezetben, és elősegítheti a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére vonatkozó magyar-horvát pályázat sikerét is.

Magyar Nemzet

Hétfő helyett már múlt pénteken és szombaton eljuttatta Krasznokvajda és négy település lakosságához a körjegyző a kopogtatócédulákat. A választókerület szocialista képviselőjelöltje, Nyakó István kapott az alkalmon, és a lap szerint törvényt sértve kezdte el aktivistáival a szelvények gyűjtését.

A választások rendjéről szóló belügyminisztériumi rendelet értelmében a települési önkormányzatok még a múlt héten átvehették a választási értesítőket és ajánlószelvényeket a megyei közigazgatási hivataloktól, a kopogtatócédulák kézbesítését azonban csak február 6-án, hétfőn nulla órától kezdhették meg az országgyűlési választókerületekben.

A lap arról ír, hogy Rácz Jenő egészségügyi miniszter fia is dolgozott az parlagfű irtását népszerűsítő ÁNTSZ-programban. Az ifjabbik Rácz egy cég képviseletében a plakátok tervezésében vett részt. A megbízást a Pest Megyei ÁNTSZ adta olyan plakátok tervezésére, amelyek felhívják az emberek figyelmét a gyomnövény veszélyeire, és irtásra buzdítják őket. A lap információit az ÁNTSZ szóvivője is megerősítette. Állítása szerint a cég áfa nélkül 600 ezer forint értékben kapott megbízást plakáttervezésre, amelyben az egészségügyi miniszter fia is részt vett.

Napi Gazdaság

A lapban arról olvashatnak, hogy jó üzlet a pártalapítás, és nem minden szempontból számít kudarcnak a sikertelen szereplés az országgyűlési választásokon. Elég, ha a párt 1 százalékot szerez, és már jogosulttá válik állami támogatásra. Jelenleg 3 párt mondhatja el ezt magáról: a MIÉP, a Munkáspárt és a Centrum. E három szervezet összesen 784,8 millió forinthoz jutottak ebben a kormányzati ciklusban, ami több mint a 8 százaléka a 4 parlamenti pártnak jutó támogatásnak.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy tavaly terven felül csökkenetek az állami kintlévőségek. A központi költségvetés hitelügyletekből származó követelései 2004 végén más országokkal szemben mintegy 30 milliárd forintot tettek ki, ennek nagyobb része fűződik a volt rubelelszámolású országokhoz. A fennmaradó, több mint 9 milliárd forint értékű követelés a volt dollárelszámolású fejlődő országoknak nyújtott áruhitelekből áll össze. A 2005-re vonatkozó számokat a Magyar Államkincstár a zárszámadási törvény elfogadásáig nem hozza nyilvánosságra, de a napilap úgy tudja, hogy tavaly terven felüli mértékben csökkent a kintlévőség állománya.

Világgazdaság

A lap arról ír, hogy eddig kilenc feldolgozóipari és két regionális szolgáltató központ létesítéséhez nyújtott az állam támogatást egyedi kormánydöntés alapján. A már részleteiben is nyilvánossá vált projektek 1,5 milliárd eurónyi tőkeberuházást jelentenek, és 15 ezer munkahelyet teremtenek. Átlagosan minden száz forinthoz tizenhármat adott eddig az állam, de az utóbbi időben nem volt ritka a 10 százalék alatti támogatás sem.

A lap szerint a politika úgy döntött: eszközt ad az árhatóságnak arra, hogy a termelői ár szabályozásával megakadályozza az indokolatlan mértékű nyereséget az áramtermelőknél, vagyis az erőműcégeknél. Az Országgyűlés megszavazta a villamos energiáról szóló törvény erre vonatkozó módosítását. A gazdasági miniszter felkérte a Magyar Energiahivatalt, hogy az ehhez szükséges költség-felülvizsgálatot három hónap alatt végezze el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást