Fidesz: 300 milliárddal kevesebbet kaptak az önkormányzatok

InfoRádió / MTI
2006. február 8. 12:55
A Fidesz szerint több mint 300 milliárd forintot vettek el az önkormányzatoktól az elmúlt négy évben.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere úgy vélte: emiatt fél év múlva a falvakban és a városokban az intézményműködtetés és -fenntartás tragikus helyzetbe kerül.

A politikus azt mondta, hogy az önkormányzatok nem rendelkeznek elegendő forrással költségvetésük elkészítéséhez.

Szerinte az óvodák és iskolák működtetésére adott állami normatívák a bérek kifizetésére sem elegendők, nemhogy az energiaszámlák ellentételezésére és eszközök vásárlására.

Hozzátette: komoly gondot okoz az is, hogy 92 százalékkal nőtt az intézményi gázár az elmúlt négy évben.

Jauernik István, az MSZP-frakció önkormányzati munkacsoportjának vezetője úgy nyilatkozott: a mostani kormány ideje alatt kétezer milliárd forinttal kaptak többet a helyhatóságok, mint az Orbán-kabinet idején.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jauernik István (MSZP) reagálása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szita Károly (Fidesz) az önkormányzatok helyzetérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást