Átalakulóban a magyarországi bűnözés

InfoRádió / MTI
2006. február 8. 18:34
Folyamatosan csökken a hagyományos bűncselekményfajták száma Magyarországon, ugyanakkor egyre több a pénzforgalom és az informatika területén elkövetett törvényszegés, ami új feladatok elé állítja a rendőrséget - mondta évértékelőjében az országos rendőr-főkapitány.

Az országos rendőrfőkapitány szerint javult a lakosság biztonságérzete, javult a közterületek rendje és a rendőrség gyorsabban reagál a bejelentésekre, mint korábban.

Bene László elmondta: folyamatosan csökken az ismertté vált bűncselekmények száma, egyebek mellett kevesebb emberölés is történt tavaly, mint 2004-ben. Hozzátette: idén a kábítószer elleni bűncselekmények felderítésére helyeznek nagyobb hangsúlyt.

Az országos rendőr-főkapitány szerint bár csökkent a lakásbetörések és a személygépkocsival kapcsolatos bűncselekmények száma, ezen a területen nem lehetnek elégedettek a nyomozók munkájával.

Bene László úgy véli, hogy a bűnözés átstruktúrálódik, így miközben a hagyományos bűncselekményfajták száma csökken, egyre újabb területeken követnek el törvényszegéseket. Ezeken a területeken - a rendőrfőkapitány szerint - még fejleszteni kell a felderítést.

A miniszter erős testületet akar

Lamperth Mónika belügyminiszter erős és tekintélyes rendőrséget szeretne. A miniszter közölte: arra utasította az országos rendőr-főkapitányt, hogy a korrupciós jellegű bűncselekmények eseteiben hatékonyabban lépjenek fel.

Lamperth Mónika azt mondta: nagyobb hatékonyságot vár el a rendőröktől a betöréses lopások és a gépjárművekkel összefüggő bűncselekmények területén is. A politikus mindezek ellenére úgy vélekedett, hogy a magyar rendőrség jól dolgozik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást