Fidesz-képviselő: csak a testemen keresztül!

Infostart
2006. február 7. 15:44
Több helyi lakossal együtt a munkagépek elé állva hiúsította meg a beton mellvédek és bokrok eltávolítását Illés Zoltán fideszes képviselő a budapesti Liszt Ferenc téren.

Egy lakó értesítette Illés Zoltán fideszes képviselőt arról, hogy a fővárosi VI. kerületben található Liszt Ferenc téren egy munkagép megkezdte a beton mellvédek bontását és bokrokat tép ki a földből.

A parlament Környezetvédelmi Bizottságának tagja több lakossal együtt a munkagép elé állt és így akadályozta meg a további munkálatokat, melyekről kiderült, hogy engedély nélkül folynak.

Illés Zoltán közölte: pert indít az illegális munkavégzés miatt. A fideszes politikus szerint a munkákat a Broadway Egyesület, a téren üzemelő kávéház tulajdonosait egyesítő szervezet rendelte meg, ám a helyi képviselő-testület csak február közepén dönt az engedélyezésről.

A művezető rendőrt hívott, akik először a gyülekezési jog megsértése miatt a felháborodott lakók ellen akartak fellépni. De végül a munka folytatását gátolták meg.

Illés Zoltán az InfoRádióban azt mondta: nincsenek illúziói, továbbra is védeni kell a Liszt Ferenc téren lévő zöldterületet. A munkát ugyanis a téren lévő kávézók tulajdonosai rendelték meg, akik nyárom minél több asztalt helyzenének ki. Ezért továbbra is útban vannak nekik a bokrok.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást