Nyomozás indult a Nomentana-ügyben

InfoRádió / MTI
2006. február 6. 17:26
Nyomozást kezdett a miniszterelnök korábbi gazdasági tevékenységével összefüggő Nomentana-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség.

A szervezet vezetője közölte: az eljárás jelenlegi szakaszában az ügynek nincs gyanúsítottja, a nyomozó hatóság soron kívül beszerzi a szükséges iratokat és megvizsgálja azokat, egyebek mellett az elévülés szempontjából is.

Keresztes Imre hozzátette: a nyomozás határideje 60 nap múlva jár le. A nyomozást egy magánszemély feljelentése alapján rendelték el február 3-án.

Az ügyben három fideszes országgyűlési képviselő, Deutsch Tamás, Répássy Róbert és Szijjártó Péter is feljelentést tett.

Deutsch Tamás február 3-án azt mondta: fennáll a gyanúja annak, hogy Gyurcsány Ferenc több jogsértést követett el.

Polt Péter legfőbb ügyész január 30-án a parlamentben hozzá intézett kérdésre azt mondta: az ügyészség elkezdte begyűjteni azokat az információkat, amelyek alapján eldönthető, hogy a hatóságnak van-e a hatásköre vizsgálatot indítani.

A Magyar Nemzet című lapban nemrég megjelent cikksorozat szerint a Nomentana Kft. - amelynek nevében Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök járt el - jogi értelemben nem létezett 1993 és 1995 között, mert a cégbíróság elutasította bejegyzését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást