Nem került döghús a vendéglőkbe

Infostart
2006. február 6. 16:21
Nem talált az ÁNTSZ a vendéglátóhelyeken a Hernádcécén elhullott sertések húsából. A rendőrség első adatai szerint az állatok tüdőgyulladásban, illetve mellhártya-gyulladásban pusztultak el.

Többen is ettek azoknak az elhullott állatoknak a húsából, amelyet egy sertéstelepen értékesítettek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádcécén. A telep dolgozói állítják: az állattetemeket eladták.

Az encsi rendőrség ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés miatt eljárást indított. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerint egy helybéli férfit gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, lakásán pedig több kilogramm tisztázatlan eredetű húst foglaltak le.

Kompoltiné Jakab Ilona hozzátette: az eddigi vizsgálatok szerint a sertéstelepről az elhullott állatok tetemeit az ott dolgozók vitték ki. A gyanúsított férfi azonban nem a sertéstelepen dolgozik.

A megyei tiszti főorvos egyelőre nem nyilatkozott az ügyről, de az InfoRádióhoz eljuttatott közleményében azt írja, hogy több vendéglátóhelyet is ellenőrzitek, de eddig nem találtak olyan húst, amely a telepről származott.

A tiszti főorvos közlése szerint a fertőző betegségről szóló bejelentéseket külön vizsgálták a megyében, de a bélfertőzéses illetve az egyéb fertőző megbetegedések száma és területi előfordulása nem mutatott összefüggést a sertéstelepen történekkel.

Emberi megbetegedésről eddig nem érkezett bejelentés a megyei ÁNTSZ-hez.

Az InfoRádió megkereste a sertéstelep vezetőjét, valamint a megyei állatorvost is, de mindketten csak annyit üzentek: vizsgálják az ügyet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást