SZDSZ: reformok, adócsökkentés és kisebb állam

Infostart
2006. február 4. 16:32
A kisebb állam megteremtése, az egészségügyi és a közigazgatási reform végrehajtása, az adócsökkentés és a gazdasági versenyképesség növelése áll az SZDSZ programjának középpontjában. A liberális párt még ebben a ciklusban rendezné az ügynökkérdést is.

Az SZDSZ Országos Tanácsának ülése után a testület elnöke az InfoRádióban elmondta: a küldöttek teljesíthetőnek tartották a pártelnök célját, a 8 százalékos eredmény elérést a választásokon.

Böhm András közölte: a Szabad Demokraták Szövetségének országos listájáról a tervek szerint márciusban döntenek.

Kuncze Gábor pártelnök szégyenletesnek nevezte az ügynökkérdés rendezetlenségét. A politikus szerint a politikának minél előbb, akár még ebben a kormányzati ciklusban foglalkoznia kell az üggyel.

Hozzátette: a liberális párt lelkiismerete tiszta, mert a szabad demokraták a rendszerváltás óta szorgalmazzák a közszereplőkre vonatkozó adatok nyilvánosságát.

"Nem hajtható végre"

A főváros vezetősége szerint kétséges a végrehajthatósága egy olyan bírói döntésnek, amely kötelezi az utak tulajdonosát, hogy az összes kátyút szüntesse meg.

Böhm András, a fővárosi SZDSZ frakcióvezetője szerint a bíróság döntése érdekes jogelméleti kérdéseket vet fel, de nem lehet végrehajtani.

Hozzátette: biztos benne, hogy az ügy másodfokra kerül.

Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője az InfoRádióban azt mondta: bebizonyosodott, hogy a főváros vezetése törvénysértést követ el, amikor nem tartja megfelelően karban az útjait.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló a pártok reagálásáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Böhm András, az SZDSZ Országos Tanácsa vezetõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást