Nyugdíjasok az MSZP mellett

Infostart
2006. február 4. 12:43
Az MSZP nyugdíjas programját támogatja két nyugdíjas szervezet is. A Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének elnöke az InfoRádiónak azt mondta: programjukat elküldik a két kisebb parlamenti pártnak és a Fidesznek is, de a kormánypárttal személyesen tárgyalnak.

A Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének elnöke az InfoRádióban úgy fogalmazott, hogy úgy érzik: a kampány olyan időszak, amikor a pártok különösen fogékonyak az idősek kérései iránt.

Jankovits György szerint ilyenkor aktívan kell dolgoznia az érdekvédelemnek és a nyugdíjasok kérdéseit közvetíteniük kell a kampányban részt vevők felé.

"Furcsa lenne a 14. havi nyugdíj"

A Fidesz által korábban bejelentett tervezett társadalombiztosításijárulék-csökkentés és a 14. havi nyugdíj bevezetéséről az a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének véleménye, hogy furcsa lenne, ha azt a nyugdíjasoknak „hozná meg először a sors”, miközben az aktív korosztály számára „ezt nem adja meg az élet”.

Jankovits György szerint szervezetük feladata és felelőssége összevetni az Orbán-kabinet és a baloldali kormányzás tapasztalatait.

„A tárgyilagos összevetésből azt állapítottuk meg, hogy a jelenleg regnáló kormány idősbarát teljesítménye nemcsak figyelemreméltó, hanem többet nyújtott mint az ezt megelőző polgári kormányzás” – fogalmazott a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének elnöke.

Az MSZP-vel személyesen is

Jankovits György közölte: minden parlamenti párthoz elküldik a megjegyzéseiket tartalmazó listát és arra kérik őket, hogy programjaik kidolgozásakor legyenek erre tekintettel.

A Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének elnöke szerint eddig egyedül az MSZP-nek nem küldték el listájukat, mivel a nagyobbik kormánypárttal tárgyalásokat szeretnének kezdeni a 2002-ben megkezdett program folytatásáról.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének elnöke, Jankovits György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást