"Cirkusznak nem elég szórakoztató, kabarénak rossz"

Infostart
2006. február 4. 14:36
A MIÉP elnöke szerint az MSZP és a Fidesz nagykoalíció létrehozását készíti elő a gazdasági és társadalmi problémákra mutatva. Csurka István a párt országos gyűlésén azt mondta: olyan rendszert kell építeni, amely a nép érdekeit szolgálja, nem egy törpe kisebbség hatalmát a tömegek felett.

A Magyar Igazság és Élet Pártja vezetője hangsúlyozta: úgy akarnak visszajutni az Országgyűlésbe, hogy nem mondanak le a nemzeti függetlenségről.

Csurka István szerint az, ami az országban történik, "cirkusznak nem elég szórakoztató, kabarénak rossz, nemzetrontásnak viszont megfelel".

A MIÉP elnöke a lengyelországi példát állította hívei elé a szombati, fővárosi országos gyűlésen mondott beszédében. A varsói kormánypárt ugyanis szerinte nem teljesen ugyan, de hasonlít a MIÉP-re.

Csurka István szerint akárcsak 1956-ban, most is a lengyel példa alapján kell elkezdeni egy olyan rendszer építését, amely a nép érdekeit szolgálja. A pártelnök kijelentette: a MIÉP-nek 2010-ben már a kormányra kerülés lesz a célja.