Választási megállapodást kötött a Fidesz és a Vállalkozók Pártja

Infostart
2006. február 3. 12:01
Választási megállapodást írt alá a Fidesz elnöke és a Vállalkozók Pártjának vezetője. A megállapodás értelmében a Vállalkozók pártja négy listás helyet kap, Hevesben és Szabolcsban pedig két egyéni jelöltjük indulhat a Fidesszel közösen.

A Fidesz elnöke azt közölte: a megegyezés alapján egy listás helyet biztosítanak egy roma vállalkozónak. Orbán Viktor a megállapodás aláírása előtt arról szólt, hogy csökkenteni kell a társadalombiztosítási-járulékot, meg kell védeni a magyar termékeket, a közbeszerzéseknél pedig előnyben kell részesíteni a magyar vállalkozókat.

A Fidesz elnöke szerint "gödörbe jutott" Magyarország, amiből egyedül a magyar kis- és középvállalkozásokkal lehet kikerülni.

A Vállalkozók Pártjának elnöke elmondta: programjukban szerepel az egykulcsos adó, valamint a jövedéki törvény megreformálása.

Császár Antal szerint patrióta gazdaságpolitikára van szükség Magyarországon, el kell érni, hogy a közbeszerzések és a támogatások felét magyar cégek nyerjék el.

A Fidesz a közelmúltban a Kereszténydemokrata Néppárttal is megegyezett arról, hogy közösen indulnak az országgyűlési választásokon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást