Büntetnék a cégeket a késve fizetett bér után

InfoRádió / MTI
2006. február 3. 17:20
A kabinet tervei szerint késedelmi díjat, a jegybanki alapkamat kétszeresét rónák ki azokra a cégekre, amelyek nem fizetik ki időben a bért alkalmazottaik számára. A Fidesz bírálja a munkabér-biztosítással kapcsolatos javaslatot.

A bérgarancia intézményének erősítéséről szóló elképzeléseket a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter ismertette a kormányszóvivői tájékoztatón.

Csizmár Gábor azt mondta: a késedelmesen fizető vállalatok 30 ezer és 20 millió forint közötti összeggel is büntethetők lesznek.

A tárca vezetője hozzátette: a munkavállalók a tervek szerint azonnal hozzájutnának a felszámolási eljárás miatt elmaradt keresetükhöz.

Hozzátette: ennek érdekében a kormány 5 milliárdról 10 milliárd forintra emeli a Bérgarancia Alap összegét.

A tárca vezetője arról is beszélt, hogy az ezzel összefüggő törvénymódosítások előkészítése megkezdődött, de azokat feltehetően már csak az új parlament tudja elfogadni.

A Fidesz bírálja a munkabér-biztosítással kapcsolatos javaslatot.

"A kormány (...) a cégek számára kívánja megkönnyíteni az emberek további elbocsátását, munkanélkülivé válását" - írta közleményében Bernáth Ildikó képviselő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csizmár Gábor a munkaügyi módosításokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást