Vita a Pető Intézet vezetéséről

Infostart
2006. február 1. 13:57
Nem tartja érvényesnek a Pető Intézet új főigazgatója, Makói Zita kinevezését az intézmény Főiskolai Tanácsa és a dolgozók egy része, mert úgy vélik, hogy nem volt módjuk véleményezni a jelöltet.

A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének pr-marketing vezetője elmondta: a közalapítvány kuratóriuma január 19-én jelentette be, hogy február 1-jétől a korábban gyermekorvosként praktizáló Makói Zitát nevezi ki az intézet élére.

Seres Márta hangsúlyozta: azt kifogásolják, hogy a kinevezés előtt a tanács nem véleményezhette a jelöltet. Hozzátette: a vezető szakmai programjának ismertetésére a kuratórium mindeddig nem adott lehetőséget.

A pr-marketing vezető szerint az intézet főiskolai tanácsa megteszi a jogi lépéseket ahhoz, hogy a főigazgatói posztot törvényes eljárás keretében töltsék be.

Seres Márta szerint kérdéses, hogy az új főigazgató "a konduktív nevelést nem is érintő szakmai múltjával" hogyan képviseli majd a Pető-módszert.