MDF: egykulcsos SZJA, alacsonyabb minimálbér

Infostart
2006. február 1. 11:48
Az egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadó bevezetését nevezte a Magyar Demokrata Fórum egyik legfontosabb gazdasági programjának a párt választmányának elnöke.

Egykulcsos, 18 százalékos SZJA, és alacsonyabb minimálbér a hátrányos vidékeken – ez szerepel az MDF programjában. A párt előírná a multiknak a magyar beszállítók arányát is.

Az ellenzéki párt lehetővé tenné, hogy az országos minimálbérnél kevesebbért is alkalmazni lehessen valakit azokban a térségekben, ahol magas a munkanélküliség – mondta a párt választmányi elnöke az InfoRádiónak.

Katona Kálmán szerint 20 százalékkal kevesebb összegért sokkal több alacsony képzettségű ember találna munkát. A változtatást viszont csak az új szerződésekre alkalmaznák.

Magyar cégek előnyben

Az MDF az állami megrendeléseknél inkább a magyar cégeket részesítené előnyben. A multinacionális vállalatok számára pedig előírná a magyar beruházók arányát.

Az áfa befizetését csak a számla kiegyenlítése után tenné kötelezővé a párt, s a visszaigénylés is csak a számla megfizetése után lenne lehetséges.

Nem a kamat- és az árfolyamnyereség-adóra

Katona Kálmán elmondta: céljuk, hogy 2007-ben ne vezessék be a kamatadót, és töröljék el az árfolyam nyereségadót és az egyenes ági örökösödési illetéket.

A párt a hazai piac védelme érdekében jelentősen növelné a fogyasztóvédelmi felügyelőségek támogatását, és kidolgoztak egy korrupcióellenes csomagot is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Katona Kálmán az MDF programjáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást