Több igény - kevesebb támogatás

Infostart
2006. január 31. 14:46
Hektáronként háromezer forinttal kevesebb pénzt kaptak a gazdálkodók az uniós területalapú támogatások kifizetésekor, mint amire számítottak - mondta el az InfoRádióban a Magosz elnöke.

Jakab István közölte: a kifizetésnél a gazdák a korábban ígért 21 ezer forint helyett hektáronként csak 18 ezer forintot kaptak. Ennek szerinte az az oka, hogy a gazdálkodók az eredeti leg tervezett 4,3 millió hektár helyett 4,9 millió hektárra nyújtottak be támogatási igényt.

A keretösszegen nem lehetett változtatni, viszont a minisztériumnak tájékoztatnia kellett volna a gazdákat, hogy kisebb összeggel számoljanak; mivel ez nem történt meg, sok gazda igen nehéz helyzetbe került – hangsúlyozta a Magosz elnöke.

Jakab István elmondta: még mindig vannak olyan gazdálkodók, akiknél a minisztérium vitatja a támogatás alapját jelentő terület-nagyságot. Emiatt a gazdák önhibájukon kívül nem juthatnak támogatáshoz, mert az eltérés nem náluk, hanem a minisztériumban keletkezett – tette hozzá.

A Magosz elnöke úgy vélte, hogy a rendszert alapjaiban kell átalakítani, hogy egyszerűbb legyen, és jobban igazodjon a gazdák helyzetéhez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jakab István a támogatások kifizetésérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást