Hibáztak a szaloncukor vizsgálói

Infostart
2006. január 30. 18:02
Elismerte a Baranya megyei főállatorvos, hogy hibáztak a szakemberek tavaly a kólibaktériummal szennyezett szaloncukrok vizsgálatakor. Vass Péter azt mondta: nem tudja miért, de munkatársai csak késve értesítették a vizsgálati eredményekről a gyártót és az ÁNTSZ-t.

A főállítorvos az InfoRádióban azt mondta: a két dolgozó ellen eljárást indítottak.

Erre az időre felfüggesztették a jutalmuk kifizetését, és ha a vizsgálat eredménye szerint felelősségre vonhatók, akkor fegyelmi eljárás is indul ellenük.

A határozat időben elkészült, az viszont nem szerepelt rajta, hogy kiknek, és meddig kell postázni - mondta Vass Péter.

Hozzátette: a minőségvédelmi bírságot ennek ellenére törvényesen szabták ki, hiszen a vizsgálatok során kimutatták a baktériumot a szaloncukorban.

Karácsony előtt Baranya megyében hoztak forgalomba mintegy 40 kilogramm kólibaktériummal fertőzött szaloncukrot.

A megjelölés szerint kifejezetten gyermekeknek szánt édesség ügyében a főállatorvos országos vizsgálatot rendelt el, ám a annak lezárulta után sem hozták nyilvánosságra a szaloncukrot gyártó cég nevét. A gyártó vállalatot 78 ezer forintra bírságolták.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást