Az ügyészség még nem döntött a Nomentana-ügyben

Infostart
2006. január 30. 17:42
Az ügyészség egyelőre azt vizsgálja, hogy vizsgálódhat-e egyáltalán a Nomentana Kft. ügyében. A legfőbb ügyész hétfőn a parlamentben azt mondta: áttekintik, van-e hatáskörük, és ha igen, milyen intézkedéseket tehetnek a miniszterelnök korábbi cégét illetően.

Polt Péter Répássy Róbert interpellációjára válaszolt. A fideszes képviselő a többi mellett arra várt válasz: mit tesz az ügyészség Gyurcsány Ferenc korábbi cége kapcsán, amelynek bejegyzését a cégbíróság elutasította.

Arra is kíváncsi volt, hogy érvényesek-e a be nem jegyzett cég jogügyletei.

A Nomentana Kft. ügyéről a Magyar Nemzet című napilap számolt be.

A lap azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc annak ellenére eljárt a Nomentana Kft. ügyében, hogy a céget nem jegyezték be.

A legfőbb ügyész azt mondta: egy napilap értesülésére az ügyészség nem indít vizsgálatot, de az interpelláció miatt már foglalkoznak az üggyel. Polt Péter részleteket nem közölt.

Általánosságban annyit közölt, hogy annak a cégnek, amely bejegyzését elutasította a cégbíróság, meg kell szüntetnie tevékenységét. Ilyen ügyben az adóhatóságot is értesíteni kell.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást