Horn: "megbuktattunk egy miniszterelnököt"

Infostart
2006. január 28. 16:11
Az SZDSZ kampányfőnöke szerint gátat kell szabni az ígéretversenynek. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy koalíciót csak akkor kötnek a választások után, ha teljesülnek fő célkitűzéseik.

Az ígéretversenynek gátat kell szabni. Az ígéretekkel szemben nehéz védekezni, mert az emberek szeretik csak azt meghallani, amit hallani akarnak – mondta Horn Gábor.

Közölte: a szabad demokraták februártól – pártra tekintet nélkül – beárazzák az ígéreteket, és megkérdezik az érintett pártot, miből akarja azt finanszírozni.

Senkinek nem jó a túlígérgetés, ami bizonyos értelemben 2002-t is jellemezte. Két baj van vele: ha nem teljesítik az ígéreteket, illetve, ha teljesítik – tette hozzá a kampányfőnök.

Horn Gábor szerint célszerű lenne, ha az emberek érzékelnék, hogy az ország és a kormány előtt nehéz időszak előtt áll, mert meg kell kezdeni a nagy ellátórendszerek reformját.

Az egészségügyi és az önkormányzati reform „kínkeserves” lesz – tette hozzá a politikus.

A kampányfőnök szerint az SZDSZ-nek az a feladata, hogy a rendszerváltozás óta vallott értékrendjét a parlamentben és a kormányzat szintjén képviselje, de nem bármi áron.

Közölte: a választások után az SZDSZ 8-10 pontból álló koalíciós feltételrendszert készít, amely választási programjára épül majd.

A szabad demokraták nem a koalícióra, hanem az értékek képviseletére esküdtek fel – mondta Horn Gábor.

A kampányfőnök úgy értékelte, hogy az SZDSZ lényeges kérdésekben ért el eredményt a mostani parlamenti ciklusban, például megbuktatott egy miniszterelnököt, ami nélkül ma teljesen reménytelenül állna a szocialista-liberális oldal a választások előtt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Horn Gábor az ígéretekrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Horn Gábor a koalícióról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást