Politikai vita az S&P döntése nyomán

Infostart
2006. január 27. 10:35
A Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára szerint a választási kampányban elhangzott ellenzéki ígértek miatt adott ki pesszimista előrejelzést a Standard and Poor's. A Fidesz ezzel ellentétben úgy véli: az újabb figyelmeztetés az ország fenntarthatatlan pénzügyi helyzete miatt érkezett.

A Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő intézet tegnap jelentette be, hogy az eddigi stabilról negatívra rontotta a magyar adóskockázati osztályzat kilátását.

Katona Tamás, a pénzügyi tárca közigazgatási államtitkára az InfoRádióban úgy vélte: a cég által valószínűsített 10 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány nem következik a jelenlegi költségvetési folyamatokból.

Hozzátette: a Standard and Poor's közlését figyelmeztetésként értékelik, de a kormánynak kidolgozott programja van a deficit csökkentésére.

A Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője az InfoRádióban azt mondta: súlyos következményei lehetnek, ha a kormány az újabb figyelmeztetés után sem tesz lépéseket az adósságállomány csökkentésére.

Varga Mihály szerint sürgősen rendbe kell tenni a költségvetés ügyeit, mert enélkül lehetetlen az emberhez méltó élet megteremtése Magyarországon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló a magyar adósság minõsítésének korábbi változásairól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást