Indul a csepeli megaprojekt

Infostart
2006. január 27. 13:30
Közép-Európa egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházása kezdődhet meg Csepelen európai uniós támogatással, miután aláírták a szennyvíztisztító tervezési-, építési és négy évre szóló üzemeltetési feladataira vonatkozó szerződéscsomagot.

A csepeli szennyvíztisztító a 2010-es átadása után szinte teljes egészében megtisztítja majd a Dunába folyó fővárosi szennyvizet – mondta a főpolgármester az InfoRádióban.

Demszky Gábor hozzátette, hogy a 122 milliárd forintba kerülő létesítmény költségeinek 65 százalékát az Európai Unió kohéziós alapja finanszírozza, a fennmaradó részen a magyar állam és Budapest osztozik.

A létesítmény kapacitása nagyobb lesz, mint az észak- és a dél-pesti szennyvíztisztítóé együttvéve.

Ha 2010-re a dél-budai tisztító is elkészül, akkor a budapesti szennyvíz száz százaléka tisztítva folyik a Dunába – hangsúlyozta a főpolgármester.

Demszky Gábor szerint a Duna ezzel ismét alkalmas lesz vízi sportokra, annál is inkább, mert az Európai Unió végső célja a Fekete-tenger megtisztítása, így Brüsszel minden Duna-menti országban támogatja a szennyvíztisztítást.

Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter az aláírás után az InfoRádióban elmondta: a szennyvíz tisztításában jelenleg Budapest az egyik legrosszabb mutatóval rendelkező európai város, bár például Brüsszelben hasonlóan rossz a helyzet.

A csepeli szennyvíztisztító-telepet a francia vezetésű Csepel 2005 FH Konzorcium építheti fel és üzemeltetheti négy éven át.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Demszky Gábor a csepeli beruházásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Baráth Etele a csepeli beruházásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást