eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Gyilkolja a fákat a só

Ezen a télen eddig 25 ezer tonna sós homokot szórtak szét a fővárosi közterület-fenntartók, jelenleg mintegy ezer tonna só borítja Budapest utcáit. A sózás évente több mint ezer fa pusztulását okozza, és gépkocsik ezrei károsodnak a síkosság-mentesítő anyag miatt.

Pfeiffer Zsuzsanna, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. környezetvédelmi osztályának vezetője az InfoRádióban elmondta: a körülbelül harminc havas, síkos napon mintegy huszonötezer tonna sót használtak a közlekedés biztosításához. A kiszórt sót homokkal keverik.

Kocsis László, a Főkert Rt. igazgatója az InfoRádióban közölte: évente több mint ezer fa, főleg a fiatal, hat-tíz éves példányok pusztulnak el Budapesten a sózás miatt.

A pusztuláshoz elsősorban a járdatisztítók felelőtlen túlsózása vezet, amelyhez hozzájárul, hogy a közterület-fenntartókkal ellentétben az ingatlantulajdonosok tiszta sót szórnak ki, amely a száraz időben megmarad – tette hozzá Kocsis László.

Szentgyörgyi Ildikó, az Országos Tisztiorvosi Hivatal tisztiorvosa szerint az utakról felvert só belélegzése nem jár egészségügyi kockázattal.

Hermann Tamás, a Magyar Autóklub segélyszolgálatának vezetője az InfoRádióban azt mondta: egy megfelelő alvázvédelemmel rendelkező autó alvázában a sós út nem okozhat korróziót. Ha viszont sérült a jármű alvázvédelmi rétege, akkor könnyen károsodhat a sózott utak miatt – hangsúlyozta.

Az autóklub munkatársa hozzátette: arra is figyelni kell, hogy a gépkocsikban levő elektromos csatlakozókat tökéletesen takarja a gumisapka.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×