Bíró ne politizáljon

Infostart
2006. január 27. 07:02
Egyre több politikai vonatkozású per indul Magyarországon. A bíróknak eközben a politikától semlegesnek kell lenniük. Lomnici Zoltán fontosnak tartja a politizálás tilalmát a bírói karban.

Magyarországon amíg lehet, fenn kell tartani a bírók esetében a politizálás, illetve a politikai tevékenység tilalmát - közölte a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Lomnici Zoltán az InfoRádióban elmondta, az unió több tagállamában a bíró lehet politikai párt tagja.

Magyarországon viszont ez tiltott számukra. A főbíró szerint a magyar társadalmi helyzetben ez a megfelelő. A megosztott, átpolitizált Magyarországon az emberek a bírói kart politikamentesnek érzik.

Eközben egyre több olyan per indul, amelynek politikai vonatkozása van, és sok olyan, amelyet egy politikus indít egy másik ellen. Ezeknek pedig komoly visszhangja van.

Az alkotmány is tiltja a bíróknak, hogy politizáljanak. De a magyar bírói egyesületek is egy olyan etikai kódexet fogadott el, amely szerint a bírók nem vehetnek részt pártpolitikai rendezvényeken és nem is nyilváníthatnak véleményt politikai kérdésekben.

Lomnici Zoltán arról is beszélt, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak mindössze 24 órája van arra, hogy megvizsgálja a választások során felmerülő panaszokat. Ez nagyon kevés idő arra, hogy döntsenek a beadványok jogosságáról.

2002-ben több tucat kifogás érkezett. A főbíró úgy fogalmazott: mivel a pártok között ekkor nagyon kis különbség volt, ezért a Legfelsőbb Bíróság bizonyos szempontból a hatalomról is döntött.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lomnici Zoltán az ügyhátralékokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást