eur:
395.22
usd:
366.64
bux:
65148.11
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Sólyom László hivatalvezetője alkotmánybíró lesz?

A pártok között konszenzus körvonalazódik arról, hogy alkotmánybíróvá jelöljék Paczolay Pétert, a köztársasági elnök hivatalvezetőjét.

Tersztyánszkyné Vasady Éva alkotmánybíró február végén lesz 70 éves, ezért nyugdíjba vonul. A pártok csütörtökön reggel egyeztettek arról, hogy kit jelöljenek a helyére, de a megbeszélés után nem nyilatkoztak a lehetséges utód személyéről.

A Független Hírügynökség úgy tudja: Paczolay jelölését minden párt elfogadná, és így esély lenne arra, hogy az Alkotmánybíróság teljes létszámban működjön tovább.

Katona Béla szocialista képviselő az InfoRádiónak csütörtökön azt mondta: még ez az összetételű parlament megválaszthat egy új alkotmánybírót.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×